2025.02.13. 16:40
Hova mennek idén a Manók?
A természetjárás nemcsak fontos egészségmegőrző tevékenység, hanem a közös hobbi arra is nagyszerű lehetőséget teremt, hogy közösség kovácsolódjon. Zalalövőn az egyik legösszetartóbb civil közösség már évek óta az a Menő Manó csoport, amelynek tagjai rendszeresen szerveznek túrákat az északnyugat-zalai kisváros környékére, vagy az ország természeti szentpontból különleges térségeibe.
Minderről Takácsné Nagy Ágnes, a Menő Manó csoport túravezetője beszélt lapunknak a közelmúltban megtartott évnyitó túrájuk kapcsán. Mint mondotta, eleinte a mozgás öröme és az egészséges életmódra való nevelés szándéka volt a programjaik fő mozgatórugója, az évek alatt azonban annyira összetartó, baráti társaság alakult ki a városban, hogy már csupán emiatt a kohézió miatt is gyakran összejönnek. A tavalyi év viszont programokban éppen az ő egészségi állapota miatt egy kicsit szerényebbre sikeredett, de az eredeti célkitűzést, a havi egy túrát vagy kirándulást nagyjából így is tudták tartani.

Fotó: Gyuricza Ferenc
Jól bejáratott programok
- Vannak már jól bejáratott programjaink, amiket minden évben megszervezünk, hiszen a tagság is várja azokat – folytatta Takácsné Nagy Ágnes. – Az évnyitó túra mellett ilyenek a tavaszi virágnéző kirándulásaink, amelyek közül az elsőt már februárban megszerveztük, hiszen Zalalövő környékén már akkor nyílni kezdett a hóvirág és a tavaszi tőzike, de felkerestük a hunyor, az errefelé primulának nevezett kankalin, valamint a térség egyik legkülönlegesebb virágos növénye, a kakasmandikó lelőhelyeit is. Hagyományos programunk a bagolytúrákon és az egyéb természetjárással is összeköthető városi rendezvényeken való részvétel is, ebből szintén volt néhány az elmúlt évben.
Osztrák természetjárókkal vette fel a kapcsolatot a Menő Manó csoport
A 2024-es programok közül Takácsné Nagy Ágnes az osztrák Bruck an der Mur városának, azaz Zalalövő testvértelepülésének természetjáró csapatával való kapcsolatfelvételt emelte még ki. Mint mondotta: tavasszal 23 fővel ők jártak az osztrákoknál, a közös túra során előbb a Holchanger hegyre kapaszkodtak fel, majd városi séta keretében a testvértelepülés nevezetességeivel ismerkedtek, másnap pedig a Hütterer hegyet mászták meg. Az osztrák partnerek vendégszeretetét novemberben viszonozták, amikor Csödére, illetve a Borostyán-tó környékére szerveztek ugyancsak két napos túraprogramot.
Az idei évre tervezett programok
- Az osztrákokkal való partnerkapcsolat ápolása 2025-ben is kiemelt célunk, szeretnénk mi is ellátogatni Bruck an der Murba, illetve meg is hívtuk őket egy újabb magyarországi találkozóra – folytatta a Menő Manó csoport vezetője. – A tavaszi virágnéző túráinkat is megtartjuk, ahogy a városi programokon és a környékbeli bagolytúrákon való részvétel továbbra is prioritás marad. Emellett tervezünk egy nagybakónaki kirándulást, valamint a tagsággal való aktív kapcsolattartás érdekében folyamatosan szeretnénk rövidebb helyi túrákat is szervezni.