2025.02.10. 17:09
A kisállatok tartása nemcsak áldozatot követel, rengeteg élményt is ad (galéria)
A tavalyi sikeres bemutatkozását követően ismét megrendezte Zalalövőn, a Salla Művelődési Központ és Könyvtárban bírálattal egybekötött kiállítását a Zalaegerszegi Galamb- és Kisállat-tenyésztők Egyesülete. Az elmúlt hét végén megrendezett eseményen mintegy 350 kisállatot láthattak az érdeklődők. Elsősorban galambokat, de mellette baromfiakat és nyulakat is hoztak magukkal a kiállítók.
A program főszervezője, Schrádi István Péter, a Zalaegerszegi Galamb- és Kisállat-tenyésztők Egyesületének elnöke elmondta: a kiállításnak kettős célja van. A rendezvény szól egyrészt a tartóknak és tenyésztőknek, hiszen versenyeztetik, bírálják a bemutatott állatokat. Emellett a laikus érdeklődőknek is szeretnék azokat megmutatni, hiszen egész különleges, ritkán látható fajokat is felvonultatnak, s abban is bíznak a szervezők, hogy lesznek olyanok is, akik az itt szerzett pozitív élményeik alapján maguk is kisállattartóvá vállnak.

Fotó: Gyuricza Ferenc
A kisállat mellett nincsenek ünnepnapok
- Volt is belépőnk, azaz jelentkezett olyan személy, aki kérte felvételét az egyesület tagjai közé – ismerteti a három napos program egyik fontos eredményét Schrádi István Péter. – Minden elismerést megérdemel az, aki állatot tart, hiszen annak gondozása mindennapos munkát jelent. Reggel-este etetni kell, egészségileg rendben tartani, foglalkozni vele, s ez még csak az alap. Ha kiállításra is akarjuk vinni, versenyeztetni vagy bíráltatni szeretnénk, akkor még több időd kell rá fordítani. Egy állattartó számára a szombat és vasárnap, de még a karácsony is ugyanolyan nap, mint a többi. Nincs kihagyás, az állattal minden nap törődni kell. Ezt az áldozatvállalást szeretnénk azzal elismerni, hogy nemcsak a kategóriagyőzteseket jutalmazzuk, hanem az összes kiállító kap díjat.
Élmény és büszkeség
Az egyesületi elnök szerint az állattartás azonban nemcsak lemondást követel, nagyon sok élményt ad, a versenyeztetés eredménye pedig büszkeséget jelent a tulajdonos számára. Ezért is hozzák el sokan akár több mint száz kilométeres távolságból is az állataikat egy-egy Zalában megrendezett kiállításra.
Megszűnő egyesületek
- Az utóbbi években több zalai egyesület megszűnt – folytatja a főszervező. – A nagykanizsai és a keszthelyi is, de a szombathelyi és a tapolcai sincs már. Ezért is döntöttünk úgy, hogy nemcsak Zalaegerszegen tartunk kiállítást, hanem más városokban is megmutatjuk állatainkat.
350 bemutatott kisállat
A zalalövői kiállításon mintegy 350 kisállatot láthattak az érdeklődők, ezeket 51 tartó hozta el. Volt olyan személy, aki mindössze két kisállattal nevezett, de akadt tenyésztő, aki több tucatnyival érkezett. Schrádi István Péter szerint az említett 350 állatnál többet a helyszín adottságai miatt nem is tudnának fogadni. Az idei kiállítás ugyanakkor sokkal színesebb volt, mint az elmúlt évi, azaz sokkal több fajta állatot láthattak az érdeklődők.
Kisállat kiállítás Zalalövőn
Fotók: Gyuricza Ferenc