2025.02.12. 16:00
Nagykanizsára is lesújt a jubiláló Kalapács
Negyedszázados jubileumi koncertsorozatot tart az egyik legismertebb és legnépszerűbb hazai rockzenekar, a Kalapács. Az egykori Pokolgép- és Omen-énekes, a színházi szerepeket is gyakran vállaló Kalapács József által vezetett formáció pénteken Nagykanizsán lép fel.
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban megrendezésre kerülő koncert nemcsak azért lesz különleges, mert az 2000-ben alapított zenekar karrierjének legismertebb dalait mutatja be a Kalapács, hanem annak okán is, mert ez lesz az egyik olyan első helyszín, ahol már a kibővített tagsággal lép közönsége elő a csapat. A Kalapács zenekarhoz ugyanis még 2023 nyarán beugró zenészként csatlakozott Nagy Máté, aki az akkor betegeskedő Sárközi Lajos gitárost helyettesítette. Sárközi azóta felépült, s újra csatlakozott társaihoz, ám időközben Nagy Máté annyira beilleszkedett a többiek közé, hogy felajánlották neki: maradjon továbbra is velük, így a Kalapács a jubileumi évnek már megújult tagsággal néz elébe.

Fotó: Gyuricza Ferenc
Új albummal is jelentkezik a Kalapács
A Kalapács jubileumi éve ugyanakkor nemcsak a múlt megünnepléséről szól, hanem öt évvel a legutóbbi album, a Világvégre után új nagylemezzel is jelentkezik a zenekar. A 12 tételes, Ezerből egy című nagylemez február 28-án jelenik meg, ám az első dalát, az Útvesztőt már megismerhette a közönség. A csapat tagjai szerint az Ezerből egy tökéletesen illeszkedik a Kalapács József vezette heavy/power csapat eddigi diszkográfiájába, ugyanakkor megszólalásában egyértelműen követi a modern kor elvárásait.
Csikorgósabb, maibb megszólalás
- Ez a lemezanyag teljesen beleilleszthető az eddigi Kalapács sorba, mégis sokkal frissebbnek hathat – mondta a nagylemez kapcsán az énekes. – Az album megszületésének elejét áthatotta az, hogy Lajosunk betegeskedni kezdett, így nyilván az ő hiánya is tetten érhető, viszont ezáltal megkaptuk a nagyon is mai módon gitározó Mátét, aki szívét-lelkét beletette a dalokba. Az ő feljátszása miatt sokkal csikorgósabb, maibb a megszólalás, viszont – mivel a szerzők nem változtak – megmaradt a tradicionális Kalapács vonal is. Máté tökéletesen beilleszkedett a bandába, és éppen ez tette relevánssá, hogy amikor Lajos visszatért, úgy döntöttünk, hogy ő is maradjon, ha szeretne.

Forrás: Kalapács zneekar
Az Ecseri Vasmű Stúdióban dolgoztak
A 12 dalt tartalmazó nagylemezt a zenekar szintén a hagyományok jegyében az Ecseri Vasmű Stúdióban vette fel a gitáros Weisz „Kicsi” László, mint hangmérnök vezetésével, illetve a dobos Beloberk Zsolt zenei rendezői feladatvállalása mellett. Az album borítóját Devecz Ádám készítette.
- A szövegírási folyamat egy nagyobb intervallumot felölelő időszak volt, nem is maga a konkrét megírás, hanem amíg kialakult az emberben, hogy egy-egy dal miről is szóljon, az adott zene mit indít el bennem – mondta még az albumról Kalapács József. – A dalszövegek nagy részét teljesen egyedül írtam, de voltak olyan periódusok, amikor Zsolti is besegített, és az ő sorai, meglátásai tökéletesek voltak a további inspiráláshoz. Úgy érzem – annak ellenére, hogy nekem ezek elég személyes dalok –, mindegyikben hagytam jelentős luftot, hogy ne azt jelentsék szó szerint mindenkinek, mint nekem, tehát bárki átértelmezheti a saját élethelyzetére a leírtakat.
A Fókusz lesz az előzenekar
A Kalapács pénteki nagykanizsai koncertje 19 órakor kezdődik, a program előzenekara a Fókusz lesz.