Bűntény

2025.02.12. 14:17

Gyilkos jár köztünk! Senki sem az, akinek mutatja magát?

A közismert angol krimiíró, Agatha Christie legsikeresebb színművét, Az egérfogó című két részes bűnügyi történetet mutatta be hétfő este Lendván, telt ház előtt a Veres1 Színház társulata. Az előadás egy vidéki panzióban játszódik, ahol egy gyilkos is tartózkodik.

Agatha Christie a történetet eleinte rádiójátéknak szánta, majd annak sikere után novellává, végül pedig színművé alakította át a szerző, aki ezúttal is úgy írta meg a gyilkosság köré épített történetet, hogy csak az utolsó pillanatban derül fény az elkövető személyére. Az egérfogó premierje 1952-ben volt a londoni Theatre Royalban, és a darab sikerét mutatja, hogy nemcsak a brit fővárosban játsszák azóta is megszakítás nélkül – így az ott már több mint harmincezer előadást élt meg –, hanem a világ számos más pontján is bemutatták. Magyarországon először 1962-ben a Madách Színházban volt látható a darab. Lendvára a Veres1 Színház társulata hozta el, a magyar nyelvű bérletes színházi évad részeként.

gyilkos
A darab szereplőnek egyike gyilkos. Vajon ki lehet az?
Fotó: Gyuricza Ferenc

Egy panzióban húzza meg magát a gyilkos

A szinopszisa szerint a történet a Ralston házaspár által frissen megnyitott vidéki panzióban, a Monkswell Manorban játszódik, amit a hó teljesen elzár a külvilágtól. Ebben a zárt térben a tulajdonosokkal együtt heten tartózkodnak. Négy vendég előre foglalt magának szobát, az ötödik viszont váratlanul, éppen a hó elől menekülve toppan be. A szereplők hamarosan hírét veszik annak, hogy Londonban megöltek egy nőt, majd a rendőrség telefonhívásából az is kiderül, hogy a gyilkos valószínűleg a panzióban tartózkodik, ezért küldenek egy nyomozót a helyszínre, aki a már említett havazás miatt végül sítalpakon érkezik meg. 

Senki sem az, akinek mutatja magát?

A cselekmény innentől számos fordulatot vesz, hiszen egyre lepleződnek le a múlt rejtett titkai, majd a panzió egyik vendégét is megölik. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy derül ki szinte mindenkiről, hogy nem az, akinek kiadta magát, így egyre több szereplő válik gyanússá, mígnem a finálé elhozza a nagy fordulatot. 

Élményteli előadás

A Veres1 Színház előadása díszleteiben, jelmezeiben tökéletesen adta vissza azt a kort, amelyben a darab játszódik. A színészek játékára az elegáns visszafogottság volt jellemző, Schlanger András rendező nagyon jól érzett rá a kor hangulatára is, valóságos időutazásban részesítette a nézőt. A szereplők közt – mások mellett – Trokán Péter Jászai Mari-díjas Érdemes művészt, a karakterét zseniálisan hozó Dósa Mátyást, valamint a Veres1 Színház igazgatóját, Venyige Sándort láthatták a nézők. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában