Tradíció és innováció

2025.02.07. 18:30

Perspektíva a munkaerőpiacon: ez a tudás sosem megy ki a divatból

Zala legnagyobb egyetemi kampusza nemcsak agrár-, hanem gazdaságtudományi képzésekkel is vonzza leendő hallgatóit. A balatoni jövőt a Georgikonon azzal is segítik, hogy most már a turizmus-vendéglátás majdani szakemberei is itt pallérozódhatnak.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon campusa nem kevesebbel büszkélkedhet, mint hogy ez Európa elsőként alapított agrár-felsőoktatási intézménye. Ráadásul épületeinek jó részéből közvetlenül a balatoni panoráma tárul az ember szeme elé. Az intézmény Zala legnagyobb kampusza – ami igaz az oktatói s dolgozói, valamint a hallgatói létszámra, illetve az infrastruktúrára is, hiszen ezer hektáron ötvözik a tradíciókat a modern kor megoldásaival. Itt a Festetics-hagyomány és az innováció egyaránt jelen van.

Georgikon
A balatoni panoráma a cserszegtomaji kísérleti telepről szemlélve. Ez is várja a Georgikon hallgatóit
Fotó: PBÁ/Zalai Hírlap

A balatoni vonzerő 

Dr. Szabó Péter, a campus főigazgató-helyettese azt mondta: XXI. századi felsőoktatási intézmény formálódik, megújuló épületekkel, vonzó, 420 férőhelyes kollégiummal, ahová minden elsőéves hallgatót felvesznek, aki ezt igényli. S mindez turisztikailag frekventált helyszínen, a Balaton szomszédságában. 

Georgikon
Dr. Szabó Péter: Balatoni panoráma és értékes, piacképes diploma várja a Georgikon hallgatóit
Fotó: PBÁ

Agrárfókusz a Georgikonon – s minden más 

Az agrárfókuszú intézmény zászlóshajó képzései között ott találjuk az osztatlan agrár-, a mezőgazdasági, a kertész- és az állattenyésztő mérnök szakot, emellett a Georgikon ma már gazdaságtudományi területen is aktív, hisz tavaly újraindult a gyakorlatorientált turizmus-vendéglátás szak, idéntől pedig már gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnököket is képeznek, akik végezve a pályázatíráshoz és a projektmenedzsmenthez is értenek majd. 

Most februárban elindul az agrárközgazdász szakirány, illetve az országosan egyedülálló növényorvosképzés, amelyre több mint 30 hallgató jutott be. Emellett takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnököket is képeznek. 

Georgikon
A Georgikon nyílt napjain rendre hatalmas az érdeklődés, nem volt ez másként januárban sem
Fotó: PBÁ

Kuriózum a felsőoktatásban

Dr. Szabó Péter emlékeztetett, a Vidékfejlesztési és Fenntartható Gazdasági Intézet égisze alatt megalakult az agroturizmus tanszék, amelynek munkatársai nagy lendülettel láttak munkához. Országos, sőt: európai szinten is egyedülálló képzésekben gondolkodnak, ősszel startol az agroturizmus szakirányú továbbképzés, később pedig vitorlásturizmus- és rövidellátásilánc-menedzsment képzést is terveznek a lovas stúdiumok mellett. Növényvédelmi drónpilóták pedig egyre nagyobb számban végeznek a campuson. 

Georgikon
Idén januárban, keresztféléves képzésben nyolcvanan végeztek a Georgikonon. A felmérések szerint többségük rövid időn belül állást talál
Fotó: PBÁ

Nem megy ki a divatból

– Ma az egyik legperspektivikusabb az agrárszakma, hiszen ha megnézzük, milyen mértékben növekszik a világ népessége, akkor egyértelmű: egyre nagyobb szükség lesz élelmiszerellátásra, mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt. Éppen ezért a mezőgazdaság jövőálló, soha nem megy ki a divatból. Másrészt rengeteg forrás áll rendelkezésre, s ezzel együtt a jó tanulmányi eredménnyel érkezők számára ösztöndíjas helyek is nyitva állnak. A végzett szakemberekre pedig hatalmas igény van, nagyon nagy a kereslet – összegzett dr. Szabó Péter.

Egymilliárdos megújulás: most a D és az E épületet korszerűsítik
Fotó: PBÁ
Minden elsőévest, aki igényli, felvesznek a balatoni panorámás kollégiumba
Fotó: Georgikon 

KATT, áprilisban

  • a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót (KATT) idén április 12-én és 13-án rendezik a Georgikonon
  • agroturisztikai és sportprogramok, koncertek, érdekes előadások és gasztronómiai kóstolók várják az érdeklődőket
  • idén is lesz termelői vásár a rendezvény ideje alatt

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában