Búcsúzik az elnök

2025.02.28. 07:00

Állati jó konferencia, itt a szakma krémje a zalai városban

Több mint másfél évtized után, az esztendő végén átadja a stafétabotot az állatorvosi kamara elnöke. Dr. Gönczi Gábor kollégáira bízta ezen időszak értékelését, de megemlítette, a testület vívmányai idén folytatódnak, vagyis: nemcsak az állatokat, hanem az embereket, a kollégákat is szolgálják.

Állati jó konferencia, itt a szakma krémje a zalai városban

Állatorvosok, egymás között. A konferencián a szakma aktualitásai is szóba kerülnek

Fotó: Péter B. Árpád

Háromnapos szakmai konferenciát tart Hévízen a kamara Pannon Területi Szervezete, amelynek székhelye a fürdővárosban van. A programon a térség állatorvosai mellett számos egyetemi hallgató és több horvát kolléga is részt vesz.

állatorvosi kamara
Az állatorvosi kamara búcsúzó vezetői: dr. Horváth László főtitkár és dr. Gönczi Gábor elnök
Fotó: Péter B. Árpád

Állatorvosi kamara: a vívmányok folytatódnak

Dr. Gönczi Gábor elnök emlékeztetett, az elnökség idén is kiírta a kamarai pályázatokat, így az előadás-támogatási, a külföldi tanulmányutat segítő, illetve a gyesen, gyeden lévők továbbképzését biztosító lehetőséget, s ezekre a szükséges források rendelkezésre állnak. Arról is szólt, idén tisztújítás lesz az állatorvosi kamarában, s bejelentette, 17 év után búcsúzik az elnöki tisztségtől. Úgy fogalmazott, „ez gombócból is sok”, ezért a jövőben nem vállal funkciót, de a közösségtől persze nem szakad el. 

Szívből, becsülettel

– Az, hogy ezen időszak mennyire volt eredményes, azt majd ti eldöntitek, egyet azonban biztosan állíthatok: szívből és becsülettel, a legjobb tudásunk szerint végeztük a feladatunkat – szögezte le dr. Gönczi Gábor, elárulva: búcsúzik a kamara főtitkára, dr. Horváth László is.  

Dr. Süth Miklós: Fontos küldetése az intézménynek, hogy segítse a kapcsolatokat s erősítse az alma materhez való kötődést
Fotó: Péter B. Árpád

Mint Amerikában…

Dr. Süth Miklós, az Állatorvostudományi Egyetem rektorhelyettese kiemelte, e konferenciára, támogatással, negyven állatorvostan hallgató is eljött, közösséget építve, ismerkedve a már gyakorló kollégákkal. Hozzátette, fontos küldetése az intézménynek, hogy segítse a kapcsolatokat s erősítse az alma materhez való kötődést – ami egy életen át tart. Szerinte ez az Egyesült Államokban példaértékűen működik, azt a gyakorlatot igyekeznek átültetni. 

A hévízi konferenciára negyven állatorvostan-hallgató is eljött
Fotó: Péter B. Árpád

A város küldetése  

Naszádos Péter polgármester arról beszélt, megtiszteltetés a város számára, hogy vendégül láthatja egy speciális szakma képviselőit.

– Hévíz számára szinte küldetés, hogy összehozza az embereket. Ezt mi most elkezdtük. A fürdőváros az ökumenikus kereszténység fáklyája, ahol a különböző felekezetek, nemzetiségek békében élnek együtt. Nagy öröm, hogy most külföldről is jöttek szakemberek, hiszen e program összehozza az itt élőket s e hivatás képviselőit – fogalmazott a városvezető. 

Naszádos Péter: Hévíz számára fontos, hogy összehozza az embereket
Fotó: Péter B. Árpád

A gazdik edukációja 

A háromnapos konferencián – számos szakmai s gyakorlati kérdés mellett – szóba kerül majd az állatorvosi munka a gyermekvállalás után, és arról is hallhatnak előadást a résztvevők, vajon milyen szerepe lehet a gazdik edukációjában a rendelőkben dolgozó asszisztenseknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában