2025.02.14. 15:00
Civilek segítettek az óvodának Lentiben
Példaértékű kezdeményezés valósult meg a városban. Civilek általi szervezkedés révén jutott adomány a lenti óvodának. Az akcióról pénteken reggel az átadón, a helyi Mesevár Óvoda Vörösmarty utcai székhelyén beszéltek az érintettek.
Helyi vállalkozók még januárban, a város napján indították az akciót, mely révén összegyűlt az adomány a lenti óvodának. Részükről Kiss Balázs elmondta, hogy több mint tíz éve működtetik az adventi időszakban a rendezvénytéren az adventi borozót Lentiben, melynek nagy sikere van a városlakók körében, összehozza a helyieket.

Adomány a lenti óvodának
Idén az önkormányzattal együttműködve úgy gondolták, hogy meghosszabbítják a nyitvatartást és január 11-én, a város napján is kinyitott a borozó. Ezen a napon mindenki szándéka szerint ajánlott fel összeget az általa fogyasztott italra, s az így összegyűlt 200 ezer forintot a Mesevár Óvodának adományozták.
A polgármester szerint példaértékű a kezdeményezés
Az eseményen Horváth László polgármester köszönetet mondott a vállalkozóknak az akcióért, hogy gondoltak a gyermekintézmény támogatására, illetve azoknak is, akik a felajánlásokat megtették. Hozzátette, hogy ez nagyon jó ötlet és másoknak is figyelmébe ajánlotta a példaértékű kezdeményezést. Az óvoda pedig szívesen fogadja a felajánlást, hogy a szoros költségvetésen felül az összeget arra tudják költeni, amire szeretnék.
Víziélmények a kicsiknek
Szabóné Zakó Krisztina, a Mesevár Óvoda vezetője is köszönetét fejezte ki az adományért, hisz – mint fogalmazott – a mai világban nagy szükség van arra, hogy a civilek is beforduljanak közéletbe és példaértékű ez a kezdeményezés. Elmondta, hogy minden forintnak örülnek és megtalálják a helyét. A felajánlott összeget arra költik a tervek szerint, hogy kora nyári időszakban a lenti fürdőt látogatják majd meg a kisgyerekekkel, akik így egy napos vízi élményhez juthatnak majd a támogatásból. Már a szülőknek is említették ezt az elképzelést és többségében pozitívan fogadták, az adománynak pedig nagyon örültek. Hozzátette, hogy aktív szülői szervezete van a Mesevár Óvodának, akik támogatják az intézményt és bekapcsolódnak a programokba, az ismétlődő rendezvényekbe.