Alsópáhokon indul a versenysorozat

2025.01.20. 14:00

Idén is négy helyszínen zajlik a Zala Tűzoltó Kupa

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2025-ben is négy futamot foglal magába az a versenysorozat, amit a Zalában és a szomszédos vármegyékben működő önkéntes tűzoltó egyesületek számára szerveznek. A VII. Zala Tűzoltó Kupa június 14-én kezdődik Alsópáhokon.

Erről Kovács Zoltán, a Lakhegyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja, a versenysorozat ötletadója és egyik szervezője beszélt lapunknak. Mint mondotta: a 2025-ös Zala Tűzoltó Kupa programjának lebonyolítása hasonló lesz a korábbi évekéhez, a fő változást a helyszínek sorrendje jelenti. 

Zala Tűzoltó Kupa
 Zala Tűzoltó Kupa tavalyi bajnokai, az alsópáhoki önkéntes tűzoltók
Fotó: Archív

Alsópáhokon indul a versenysorozat

Mindez azt jelenti, hogy ez évben a tavalyi, s egyben sokszoros bajnok Alsópáhok lesz az első verseny házigazdája, majd a június 19-i nyitányt követően július 5-én Miháldon mérkőznek meg egymással a résztvevők. Ezt követi a Veszprém vármegyei Csabrendek, ahol ezúttal is különleges, éjszakai tűzoltóverseny várja a résztvevőket és az érdeklődőket. Ezen program időpontjának július 19-ét jelölték meg a szervezők. 

A Zala Tűzoltó Kupa zárófutama

A Zala Tűzoltó Kupa zárófutamát szeptember 13-án rendezik meg Lakhegyen, ahol az ünnepélyes díjkiosztót is megtartják. Kovács Zoltán azt is elmondta: a Zala Tűzoltó Kupa versenysorozat egy olyan különleges, felnőtteknek és ifjúsági korú tűzoltóknak szóló komplex rendezvény, amihez hasonló nagyon kevés van az országban, ezért a vármegyén kívüli önkéntes egyesületek is érdeklődnek iránta. Az előzetes visszajelzések alapján a résztvevők száma idén várhatóan meghaladja a tavalyit. 

Fejes József emlékének ajánlják

A 2025-ös versenysorozatot a tavaly elhunyt néhai zalaegerszegi szolgálatparancsnok, Fejes József tűzoltó alezredes emlékének ajánlják, aki a kezdetek óta tevékeny résztvevője volt a versenybírói csapatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában