Őzek, szarvasok az úttesten

2025.01.15. 18:10

Mit tehetünk a vadbalesetek elkerülése érdekében?

Az utóbbi időben ismét több olyan eset is történt Zalában, amely ráirányította a figyelmet a közlekedéssel kapcsolatos vadveszélyre. Az év elején egy szarvasrudli vonulását videózta le olvasónk, a múlt héten pedig személyi sérülést és jelentős anyagi kárt is okoztak személygépkocsival ütköző szarvasok. A vadbalesetek kapcsán nem lehet elégszer leírni: vármegyénkben gyakorlatilag bárhol előfordulhatnak az úttestre kiugró őzek, szarvasok.

Az úttesten átfutó őzek Tófej közelében. A vadbalesetek száma húsz év alatt csaknem megduplázódott hazánkban

Fotó: Gyuricza Ferenc

Zala ugyanis hazánk egyik legerdősültebb vármegyéje, amely az ország legtöbb tájegységével összevetve vadban is sokkal gazdagabb. A rendkívül értékes gímszarvas állomány, a rengeteg őz, valamint a szintén jelentősen elszaporodott vaddisznó azonban nemcsak gazdasági hasznot hoz a vadgazdálkodók számára, állandó veszélyforrást is jelent a közlekedők számára. Ezt a legjobban talán a vadbalesetek száma jelzi, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége néhány hónapja adott ki közleményt arról, hogy húsz év alatt Magyarországon csaknem megduplázódott a vadbalesetek száma. A legtöbb vadgázolás az őszi időszakban történik, de az egyes évszakok közti különbség annyira nem releváns, hogy abból messzemenő következtetéseket vonhatnánk le. Ezt amúgy mi is érzékeljünk, hiszen az utóbbi évek vadgázolásokról szóló írásainkat visszakeresve megállapíthattuk, hogy az év minden szakában születtek ilyen tudósításaink.

vadbaleset
Az őzek párban vagy kisebb csoportokban, a szarvasok akár egészen nagy létszámú rudlikban is mozoghatnak, ami még tovább fokozza a vadbaleset előfordulásának veszélyét. Fotó: Gyuricza Ferenc

Hol számíthatunk vadak felbukkanására?

Az általunk megkérdezett közlekedési szakértők szerint Zalában gyakorlatilag bárhol felbukkanhat vad az úttesten, akár még lakott területek közelében is, hiszen egyrészt az őzek és szarvasok hozzászoktak az ember jelenlétéhez, de vármegyénkre az is jellemző, hogy a kisebb lélekszámú településeink igen erős szimbiózist alkotnak a természettel, a legtöbb zalai községet erdők és rétek, valamint olyan megművelt mezőgazdasági területek veszik körül, amelyek szintén vonzzák a vadakat.

Kié a felelősség vadgázolás esetén?

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége arra is emlékeztetett, hogy a vadgazdálkodási törvény 2023 júliusában elfogadott módosítása miatt a vaddal történt ütközésért csaknem minden esetben az autó vezetője a felelős már, s ha a vad elpusztult, akkor még annak az értékét is neki kell megtérítenie. A vadásztársaságok felelőssége többnyire csak akkor állapítható meg, ha a vad vadászat, például hajtás-űzés során bukkan fel az úttesten, vagy ha az úthoz túlságosan közel – 200 méteren belül – telepítettek számukra etető-itatót. Emiatt nem árt tisztában lenni azzal, hogy gépjárművezetőként mit tehetünk a vadbalesetek elkerülése érdekében. Erről számos szervezet, többek közt a rendőrség is folyamatosan ad ki tájékoztatót.

Hogyan kerülhetjük el a vadbaleseteket?

A legfontosabb jó tanács, hogy vadakkal valóban bárhol találkozhatunk, ezért mindig körültekintően vezessük járműveinket. A vadállatok ráadásul kiszámíthatatlanul viselkednek, előfordul, hogy a közeledő jármű fényszórója elvakítja őket, ezért nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak vagy valamelyik irányba vágtatni kezdenek. Ha egy szarvas vagy őz átfut előttünk az úttesten, mindig számítsunk arra, hogy több is követi azt. Az őzek általában párban vagy kisebb csoportban, a szarvasok olykor hatalmas rudlikban mozognak. Utóbbi valóban csodálatos látvány, de miután a falkaszellem miatt a csoport valamennyi tagja a vezérállatot követi, ezért nagy valószínűséggel mindannyian át fognak futni előttünk, még azok az állatok is, amelyek leszakadnak a csoporttól. 

Használjunk fényszórót, csökkentsük a tempót!

Sötétedés után kapcsoljuk fel a távolsági fényszórót, hiszen egy nagyobb területet láthatunk át, illetve előbb észlelhetjük az úttesten, vagy annak közvetlen közelében tartózkodó állatot. A reflektor fényében megcsillanó szem is árulkodó lehet, sötétben az alapján gyakran előbb érzékelhetjük a vadat, mintsem valójában meglátnánk. Vadveszélyesnek jelzett útszakaszokon, vagy az erdők által övezett területeken csökkentsük a járműveink tempóját. A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnunk. Lassabb tempónál több időnk lesz reagálni a hirtelen felbukkanó vadra. Ha hirtelen elénk kerül egy nagyobb testű állat, s biztosak vagyunk benne, hogy az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzünk, s tartsuk egyenesen a kormányt. Semmiképpen ne rántsuk félre, hiszen egy út menti fának csapódva, vagy egy szemből érkező járműnek ütközve sokkal súlyosabb balesetnek lehetünk részesei, mint egy vadgázolás esetén. 

A legveszélyesebb zalai helyszínek

A gyakorlott közlekedők szerint vármegyénkben vadak miatt egyértelműen a 75-ös út Lenti és Nova közötti szakasza számít a legveszélyesebb pontnak, az errefelé autózók az esti, éjszakai vagy hajnali órákban szinte minden alkalommal láthatnak az erdő szélére vagy az úttest és az erdő közötti füves területre kimerészkedő őzeket, szarvasokat, de az említett főút Zalaapáti és Pacsa, illetve Zalatárnok és Nova közötti szakaszain is gyakran találkozhatunk vadakkal. Ugyancsak fokozottan vadveszélyes résznek számít Szentliszló térsége, a 74-es út Zalaegerszeg és Bak közötti, illetve Zalaegerszegtől Egervár irányába vezető szakasza, valamint a 7401-es út egyes részei, például a Zalaegerszeg és Gellénháza közötti szakasza. Az elmúlt héten éppen ez utóbbi helyen történt egy súlyos vadbaleset, amit fotós kollégánk, Pezzetta Umberto meg is örökített.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában