2025.01.15. 19:15
Tehetséggondozásra fordítják a bevételt
Immár második alkalommal szervezett újévi koncertet a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum az iskola alapítványának támogatására. A bevételt tehetséggondozásra fordítják.

Tehetségek a tehetséggondozásért, a zongoránál Farkas Berta, mellette Ferenczi-Nagy Bátor és Farkas Olivér
Fotó: Közgáz
Az első hangversenyt tavaly januárban rendezték, hagyományteremtő szándékkal. Mint Páhi Sándorné Szalai Éva igazgató elmondta, ezen az esten nemcsak felajánlásokat gyűjtenek a Keszthelyi Közgazdasági Szakképzésért Alapítványnak, hanem köszönetüket is kifejezik támogatóiknak. A bevételt, akárcsak az elmúlt évben, ezúttal is tehetséggondozásra, az intézmény kiemelkedő diákjainak támogatására, valamint szakmai programok szervezésére használják fel.

Fotó: Közgáz
Tehetséggondozás és motiváció
„Mindez motiváló hatással van a tanulókra, így tehát az alapítvány kulcsszerepet játszik abban, hogy a tehetséges fiatalok elérhessék céljaikat”, szögezte le a direktor. Mindemellett a kuratórium jutalmazza az országos, területi és városi versenyek helyezettjeit, hagyományosan az iskolai tehetségnapon.
Tehetségek a tehetségekért
A Közgáz idei újévi koncertjének mottójául ezt választották: Tehetségek a tehetségekért. A fellépők pedig Farkas Berta, a zeneiskola zongora- és magánének tanárának országos díjakat is nyert diákjai voltak: Szabó Viki, Palkovics Márton, Ferenczi-Nagy Bátor és Farkas Olivér. A fiatalok musical slágerek mellett saját kedvenc előadóik dalait énekelték zongora kísérettel, s mindez lenyűgözte a publikumot.
Jön a Chanson Brass
Páhi Sándorné Szalai Éva elárulta: a Keszthelyi Közgazdasági Szakképzésért Alapítvány támogatására tavasszal újabb koncertet szervez az iskola, amelynek fellépője a Chanson Brass fúvósegyüttes lesz, amely tavaly januárban hatalmas sikert aratott az intézményben. Arra az estre is várják az érdeklődőket, támogatókat.
A Közgázban oktatott szakmák
- logisztikai technikus
- mezőgazdasági technikus
- pénzügyi-számviteli ügyintéző
- vállalkozási ügyviteli ügyintéző