Színész és festő: Bellus Attila megmutatta festményeit a zalai közönségnek (galéria)

- A színészet iránti vonzódás mellett párhuzamos volt a képzőművészet? Színész és festő, ez volt a sorrend?

Fordítva történt.  Kisgyerek koromtól fogva, tudatosan festő akartam lenni! Anyám könyvelő volt, apám villanyszerelő. Nem volt művész a családban, viszont az általános iskolai rajztanárom, Merész Gábor, - mivel sorra nyertem meg az iskolai rajzversenyeket- eljött a szüleimhez: „Tessék a gyereknek festéket meg papírt venni, ez nem hobbi, a gyerek tehetséges!” Nem volt kérdés, hogy az általános iskola után a Képző- és Iparművészeti szakközépiskolába felvételizzek. Fel is vettek a Somogyi Gábor festőművész által vezetett díszítő-festő szakra, de a legtöbbet Csomor Kata festőművésznek köszönhetem, aki a rajz-festés mesterem volt. A színészetről semmit sem tudtam. 12 évesen láttam a Nemzeti Színházban, ami később, színészként az alma materem lett, hiszen ott lettem stúdiós, szóval, ott láttam a Magyar Elektra című Bornemissza Péter darabból készült előadást, Major Tamás rendezésében, Törőcsik Marival a főszerepben. Szívesen mondtam verset, nyertem szép magyar beszédért Kazinczy versenyt, de festő akartam lenni, a színészet meg se fordult a fejemben.

Mígnem egy április negyediki középiskolai ünnepségen előadtuk Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! című darabját. A Színészt játszottam benne, aki szónokolni tanítja Arturo Uit. A próbafolyamat alatt éltem át először, hogy mi is az a színjátszás, ami, ezután egyre fontosabb lett számomra. Egyik alternatív társulásból mentem a másikba, kerestem a lehetőségeket, hogy játszhassak.

Végül eldöntöttem, én ezt a színészetet komolyan meg akarom tanulni.

Schubert Éva színművésznő, színész-pedagógus segített a színművészeti főiskolai vizsgákra való felkészülésben. Mivel ő az édesanyja legjobb gyerekkori barátomnak, Verebes Dórának, családi barátként is sokat jártam hozzájuk és nemsokára  színházi előadásokra is. 

Rengeteget köszönhetek Éva néni szeretetteljes, de kíméletlen kritikus tanítási módszerének. Bodnár Sándor színész-pedagógus, a Nemzeti Színház stúdiójának vezetője a másik nagy mesterem, de Montágh Imre beszédtanár nélkül sem lennék sehol, akitől stúdiósként és főiskolai diákként is tanulhattam. 

A színművészetis főiskolai évek alatt nemigen volt idő és tér festeni, de az első stresszes évek után visszataláltam önmagamhoz.

Dóra és Etel barátnéimmal nyaranta összejöttünk, hogy fessünk, háromszemélyes művésztábor volt ez, magunknak.

- A tanulás és az ösztönösség arányát mennyiben határozná meg?

A mesterségbeli tudás arra jó, hogy az ember ne tévedjen el az erdőben. Kezdetben mindenképp tudatosan látok neki, menet közben viszont az érzés veszi át az irányítást. Életem nagy tapasztalata, hogy szigorúan hallgatni kell a belső hangra és időben abba kell tudni hagyni a képet. A festmény ugyanis sosincs kész.  Mégsem szabad mindenáron a tökéletességre törekedni. Abba kell tudni hagyni a képet, amíg élő, amíg eleven, amíg friss. Ha túlságosan uralni akarom a folyamatot, a kép meghal, szakszóval: „bedöglik”. Ez megtörtént velem.

Még kamasz koromban, Paul Gauguin képe, a "Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?" olyan hatással volt rám, hogy én is megfestettem a magam verzióját. Ezt „túlfestettem”: bedöglött, beszürkült, meghalt. Bedühödtem: annyira elégedetlen voltam, hogy lemázoltam feketére. Jó 45 évig állt ez a vászon, a padláson, az eltűntethetetlen fekete fedőréteg alatt, míg most, a régi ecsetvonások nyomán, azok nyomvonalain haladva újra megfestettem, a régi, fekete vászonra. 

Így már nem csak a kép régi vázlatai vannak meg, hanem a sötétségből új színekben fölragyogó kép, rajta a három éve öngyilkossá lett, sokoldalúan tehetséges (képzőművész, filmszínész) barátommal, Czene Csabával.  

- Milyen témák ragadják meg?

Az ember. Ezért festek portrékat. A felhők. Ezért festek tájakat. Az elmúlás. A szerelem.  A lét. Történetek, melyek a lét nagy kérdéseivel szembesítenek.

Színész és festő - példaképek

- Kik a példa- vagy előképek?

 Frans Hals holland, Anton Kolig osztrák festő és a szintén holland Vincent van Gogh. Mindhármuk festői szemlélete hatott rám, a francia Georges Seurat pedig inkább  technikailag. Seurat a pointillizmus atyja. Az irányzat lényege, hogy a színeket nem előre keverjük ki, hanem festékpontok egymás mellé helyezésével alakítjuk ki, hogy kellő távolságból az emberi szem keverje össze azokat. 

Egy Georges Seurat életéről szóló színházi előadáshoz (Sondheim: Sunday in the park with George), amit Hollandiában rendeztem, replika festményeket is kellett készíteni, amiket saját kezűleg festettem meg. Na, onnantól fogva évekig ki nem ment a kezemből a "pöttyözés"!  

- Korábbi bemutatkozás? Zalaegerszegen miért most jött el az ideje?

- A tavalyi év nagy megmérettetést hozott számomra. Egy budapesti restaurátor cég megbízására elvállaltam egy tizenhetedik századi pénzügyi kancellár portrémásolatát. Három hónapig dolgoztam rajta, éjjel-nappal. Rendkívül részletgazdag festmény, nehéz volt jól lemásolni. Amikor elkészült, fel kellett szállítani Budapestre, ebben autós segítségét kértem.  Salamon Emőke művészeti titkár így hallotta meg, milyen volumenű festmény van nálam. Kérdezte, hogy lehet, hogy még nem tudta, hogy festő is vagyok. Hát úgy, hogy a festészet nekem nem a megélhetési foglalkozásom. Ez volt az első alkalom, hogy pénzért festettem.

„Na de hogy lehet, hogy még a színházban nem volt eddig kiállításod?” - kérdezte Emőke. Mondtam, hogy hát én itt színész vagyok.

De aztán az „Életrevalók” bemutatójának kapcsán újból felmerült, hogy a premierhez kapcsolódva nyíljon kiállításom. Összedugtuk a fejünket Verebes Dóra barátnémmal. Kiválasztottuk a 24 legjobb képemet, és amikor ezeket láttam, úgy gondoltam: igen,vállalható képek.

- Mikor van idő a festésre a színházi munka mellett?

Sosincs. A színházi munka mellett sosincs idő. Nyáron van. Vagy a téli szünetben. Vagy amikor „kipréselem” magamnak, hogy legyen rá mégis idő.

- Milyen visszajelzéseket kapott a kiállítás kapcsán?

-Sok pozitívat. Örültem, hogy mindenkinek más tetszik. Van, aki a portrékat szereti, van, aki épp a tájképeimet díjazza. A legmegosztóbb kép a „Csak a zene”.  Vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem.  

Nagy elismerés, hogy Verebes Dóra, aki igazi szaktekintély és rendkívül kritikus - ő is szerette a kiállítás koncepcióját. 

- Mesélne a Verebes Dórával készült kettős portréról?

- Verebes Dórával és Kis Ildikóval, becenevén Etellel rendszeresen összejöttünk festeni, magunknak kis művésztáborokat szervezve. Ilyenkor a legkézenfekvőbb modell a másikunk volt, sokszor festettük egymást is.  Úgy emlékszem, Dóra ötlete volt, hogy  magunkat is fessük: kettős önarcképet Először én csináltam egy önarcképet, tükörből, aztán Dóra is „mögém” festette magát.

 - Mi foglalkoztatja festői témaügyben, tervek, tárlatok a jövőben?

-Két-három éve, egy filmforgatás nyomán Boldog Brenner János életével és személyével is megismerkedtem, nem csak vallásos énem kapott új példaképet és inspirációt, de festő-énem is új életre lobbant, János atya haláláról festettem képet, amit a még élő, 89 éves öccsének ajándékoztam. 

Ezt  szeretném még újra megfesteni.  Egy „Krisztus meghal a kereszten” is egészen biztosan benne van az elkövetkező idők megfestendő képeinek sorában.  Szóval, látok új képeket a fejemben, és jönnek mindig újak, amiket már csak ki kell festenem magamból, hiszen színész ÉS festő vagyok! 

Új tárlat? Az most még korai lenne, most még nem tervezek, de boldog lennék, ha unokaöcsémmel, Bellus Tamással lehetne egy közös kiállításunk.

Előképek: 

• Frans Hals 
• Anton Kolig 
• Vincent van Gogh  
• Georges Seurat