2025.01.25. 20:00
Hova tegyem a pénzem? (2. rész)
Ebben az évben 800 ezren kapnak állampapír-kamatot Magyarországon. Idén az úgynevezett Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) kamatai jelentősen csökkennek, miután a kibocsátáskor inflációkövető kamatot határoztak meg, a most lejárók után magas kamat érvényesíthető.

Alaposan meg kell fontolni a befektetési lehetőségeket, érdemes figyelni a pénzpiaci trendeket, vagy segítséget kérni szakemberektől. Fotó: Shutterstock
Fotó: Fotó: Shutterstock
Jelenleg mindenki számára nagy kérdés, a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) egy részének lejárta után mennyi pénz marad állampapírban a PMÁP-ban lévő közel 7000 milliárd forintból. Szerkesztőségünk zalai szakemberrel tekintette át a kialakult helyzetet. Arra voltunk kíváncsiak, mit garantál az állampapír a befektető számára. Milyen kamatokkal dolgozik általában a világban az állampapírok rendszere? Milyen a magyar állampapírok szerkezete, futama, lejárata, kamata? Kérdéseinkre dr. Csanádi Ágnes PhD közgazdász, egyetemi docens válaszolt.

Fotó: Fotó: Shutterstock
Az első részben az állampapír kamatprémiumáról, a befektetési lehetőségekről szólt a szakember.
Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) - folytatás?
Mit ajánl az állam a kisbefektetőknek?
- Fontos kérdés, hogy a jelenlegi PMÁP papírt a futamidő lejárta előtt visszaváltó, és az aktuálisan értékesített sorozatból újra vásárló PMÁP befektetőknek az állam milyen kamattal ad ajánlatot. (Jelenleg ugyanis jóval az előző évi inflációs kamatszint felett, fixen évi 7,90 százalékos kamatot fizet az aktuálisan értékesített papír a 8 éves futamidő első évére a 2032/J sorozatban 2025. április 22-ig.) Ez azért lényeges, mert ez az új ajánlat hatással lehet majd a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatszintjére is, amelyek között jelenleg is vannak évi 6 százalék körüli hozamot kínáló konstrukciók. A Fix Magyar Állampapír évi 6,50 százalékos kamatot biztosít 3 évig, a Magyar Állampapír Plusz pedig évi 5,75 és 6,75 százalék közötti kamatozású, 5 éves futamidővel. De megemlíthető, hogy a változó kamatozású Bónusz Magyar Állampapír jelenleg évi 6,90 - 6,91 százalékos kamatozású a 3, illetve az 5 éves futamidő mellett. Tehát az állampapírok kamatai is vonzóak maradhatnak és ami nagyon fontos, hogy a futamidő végén semmilyen levonás (kamatadó, szocho) nincs utánuk.

Fotó: Fotó: Pezzetta Umberto
A magyar állampapírok szerkezetileg sokfélék, lehetnek fix és változó kamatozásúak, futamidejük is változó (például Diszkont kincstárjegy 3,6,12 hónapra vásárolható; a Fix Magyar Állampapír 3 éves, kamatozása fix és negyedévente fizet kamatot; a MAP+ 5 éves fix futamidejű, kamatozása sávos, és évente 5 nap áll rendelkezésre kamatfizetés után a nettó 100%-os árfolyamon történő visszaváltásra).
Nemzetközi gyakorlat
-Milyen kamatokkal dolgozik általában a világban az állampapírok rendszere?
-Kitekintve a világra, a forgalmazott lakossági állampapírok tipikusan közepes, 3-10 év közötti futamidejűek. Kifejezetten hosszú, 30 éves kötvényt az USA bocsát ki, 15-20 évest Brazília. Egyéves vagy az alatti futamidejű kötvény nem jellemző (kivétel Lengyelország). A változó kamatozású kötvények valamilyen pénzpiaci hozamhoz (Lengyelország), inflációhoz (USA, Csehország), esetleg a GDP-hez (Portugália) kötöttek. Jellemzően a pénzpiaci hozamhoz kötött papírok az alacsony jegybanki kamatok miatt nem keresettek, de az inflációhoz kötöttek viszont népszerűek (Réz, 2022).
- A bankbetét is megoldás lehet?
- Tovább vizsgálva Magyarországon a befektetési lehetőségeket, a prémium állampapírból bankbetétekbe is sok pénz áramolhat. Ennek oka, hogy az idei kamatfordulótól kezdve a befektetők a prognosztizálások szerint csupán 3,95 és 5,2 százalék közötti éves kamatot érhetnek el, amivel már versenyképes a lekötött betétek hozama. Megjegyzendő, hogy a bankbetétek irányadó kamatplafonja, a jegybanki alapkamat ennél magasabb (jelenleg 6,50 százalék), amelyet a legjobb lekötött betétkamatok rövid távon meg is haladnak. Ilyen kedvező ajánlásokat a közelmúltban több bank is közzé tett. A jelenlegi kamatszintek alapján a bankbetétek rövidebb időtávra magasabb, hosszabb időtávra alacsonyabb kamatot fizetnek. Nem elhanyagolható szempont - éppen az állampapírokkal szemben -, hogy a bankbetétek kamatait összesen 28 százalékos állami elvonás terheli (15 százalékos kamatadó és 13 százalékos szociális hozzájárulási adó). A szabad pénzeszközök elhelyezésénél továbbra is lehetőséget biztosítanak a befektetési alapok. Népszerűségüket jelzi, hogy 2024-ben is kiugró évet zártak, hiszen a szektor kezelt vagyona közel 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest. E vagyonnövekmény kicsivel több mint a felét a friss pénzbeáramlás, a fennmaradó részét pedig az alapok hozamteljesítménye adta.
Többféle lehetőség
Összegezve megállapítható, hogy változatos lehetőségek kínálkoznak a felszabaduló pénzeszközök újbóli befektetésére. Nagyon fontos azonban, hogy a befektetéshez az egyénre szabott hosszú távú stratégiai gondolkodás elengedhetetlen, jelentse ez a portfólió diverzifikációját vagy éppen az adózási szempontok figyelembevételét.
(Dr. Csanádi Ágnes hangsúlyozta, a fentiek nem minősülnek befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak.)
Egyszerűsítenek
A Magyar Államkincstár (MÁK) új szolgáltatásokkal segíti az év eleji kamatkifizetések még egyszerűbb felhasználását. Az MTI-hez eljuttatott hét eleji közleményében a MÁK kiemelte, számos új kényelmi funkciót vezettek be a WebKincstár és a MobilKincstár felületein, amelyek a 2025. évi jelentős összegű kamatkifizetések, köztük a PMÁP-kifizetések egyszerűbb és kényelmesebb felhasználásában, újrabefektetésében, vagy az állampapírok cseréjében segítik az ügyfeleket.
Mibe teheti át a lakosság a pénzét?
A Bónusz Magyar Állampapírok 3 és 5 éves, változó kamatozású, a diszkontkincstárjegyek hozamát követően 6,9 százalékos hozamúak. Az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír 8 éves papírja (50 bázispontos kamatprémiummal) 4,2 százalék, a Magyar Állampapír Plusz 5 éves fix, de sávos kamata 5,75–6,75 százalék, a Fix Magyar Állampapír 3 évre fix 6,5 százalék, a Kincstári Takarékjegy 1 évre 5,5 százalék, a Kincstári Takarékjegy 2 évre fix 6 százalék.
Befektetési lehetőségek:
- Bónusz Magyar Állampapírok
- Prémium Magyar Állampapír
- Magyar Állampapír Plusz
- Fix Magyar Állampapír
- Kincstári Takarékjegy