2025.01.22. 11:00
Folytatódik az országfásítás
Folytatódik az évek óta sikeres Településfásítási program, a napokban elindult az ötödik ütem regisztrációja. Az országfásítás részeként a pályázó települések 13 fafajból választhatnak, amelyekkel szebbé, zöldebbé, élhetőbbé tehetik utcáikat, tereiket.
Idén tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok. Tavasszal és ősszel is 5-5 ezer darabbal zöldülhet tovább az országfásítási program részeként Magyarország. A helyhatóságok ezúttal is online regisztrációs felületen jelentkezhetnek.

Fotó: ZH
Országfásítás: túl az 50 ezren
A Településfásítási programban eddig összesen 56 ezer sorfát ültettek el mintegy ezerötszáz településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága több mint 2,5 milliárd forint támogatást biztosított, így ez a rendszerváltás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés.

Fotó: AM
Sikerült megfordítani a trendet
Ezzel az agrártárca célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett az, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika erdősítési támogatásait. A minisztérium adatai azt igazolják, sikerült megfordítani a korábban csökkenő erdőtelepítési trendet: az országfásítás részeként 43 ezer hektár új erdő kialakítására nyertek forrást a magyar gazdák.

Fotó: Korosa Titanilla
Tizenhárom fafajból választhatnak
A korábbi Településfásítási programokban résztvevő falvak és városok újra igényelhetnek sorfát, az előzetes regisztrációra január 24-ig van módjuk az önkormányzatoknak. Ezt követően január 28-tól adhatják le az online igényléseket, a növényeket pedig tavasszal és ősszel szállítják ki.
Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhatnak, településenként minimum 10, maximum 30 sorfát. Ezekhez a program kiírói támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítanak. A sorfákat és azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja, a programot az Országos Erdészeti Egyesület segíti.
A programban résztvevő szervezetek
- Agrárminisztérium
- Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat
- KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.
- Országos Erdészeti Egyesület