Valóra vált Makovecz Imre álma

2025.01.17. 18:12

Hatszázmillió forintból korszerűsítették a faluházat, s új óvoda épült a zalai településen

Hatszázmillió forintból korszerűsítették a faluházat, amely mellé óvoda s bölcsőde épült, illetve szálláshelyeket is létrehoztak Zalaszentlászlón. Ezzel negyven éves álom teljesült be a településen, ahol arra is jó szívvel emlékeznek: a kezdetekkor Makovecz Imre, a hazai organikus építészet megteremtője is segítette a közösséget.

Az új óvodát, amely Makovecz Imre tervei alapján készült, (b-j) Nagy Bálint, Gyopáros Alpár, Vincze Máté és Bohár István avatta fel az óvodások közreműködésével

Fotó: Péter B. Árpád

Bohár István polgármestere felidézte: a faluház 1985-ben készült el, amelyhez a terveket a Kossuth-díjas építész ingyen bocsátotta a falu rendelkezésére. Makovecz Imre halála után hirdette meg a kormány az ő életművének gondozásáról szóló programot, amely az épület befejezését – vagyis óvodai-bölcsődei szárnnyal való bővítését – támogatta. A költségeket a koronavírusjárvány nyomán kialakult áremelkedés jelentősen növelte, de a Magyar falu program (Mfp) biztosította a hiányzó összeget.

Makovecz Imre
A Makovecz Imre által megálmodott óvodát Koltai Artúr, Kehidakustány plébánosa áldotta meg. Fotó: PBÁ

Makovecz Imre szellemi öröksége

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos emlékeztetett: négy évtizeddel a faluház avatása után megvalósult Makovecz Imre álma, amelyet a kormány 450 millió forinttal, a Magyar falu program pedig 150 millió forinttal segített. Kijelentette: a kabinet elkötelezett a magyar vidék támogatásában, s amíg a falvakban, kisebb városokban születnek gyermekek, addig a kormány biztosítja az óvodák építéséhez, felújításához szükséges összegeket. 

Az avatásra színültig megtelt a 40 éve épült faluház. Fotó: PBÁ

Gyopáros Alpár elmondta, az elmúlt öt évben az Mfp-ből több mint 45 milliárd forint érkezett Zalába, s leszögezte, „amíg Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, addig lesz Magyar falu program is”. 

Gyopáros Alpár: Az elmúlt öt évben a Magyar falu programból több mint 45 milliárd forint érkezett Zalába. Fotó: PBÁ

Példaértékű összefogás

Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: példaértékű a zalaszentlászlói összefogás és az elmúlt négy évtized áldozatos munkája, így e település valódi közösségként működik. Felidézte, Makovecz Imre édesapja nagykapornaki volt, ezért a világhírű építész gyakran járt Zalában, nemcsak gyerekkorában, hanem későbbi éveiben is. Nem véletlen, hogy e vidéken nagy becsben tartják munkásságát s az általa tervezett épületeket. 

Nagy Bálint: Példaértékű a zalaszentlászlói összefogás és az elmúlt négy évtized áldozatos munkája. Fotó: PBÁ

Gaudíhoz mérhető zseni

Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár szerint Makovecz Gaudíhoz mérhető építészzseni volt, ezért is gondozza örökségét kormányzati program. Hangsúlyozta: Zalaszentlászló közössége az elmúlt négy évtizedben ragaszkodott álmaihoz s a világhírű építész terveihez, amelyhez most a kormány támogatását is elnyerték. Ezzel pedig további évtizedekre biztosították a felcseperedő ifjak neveléséhez szükséges teret, s a közösségi élet lenyűgöző helyszínét. 

Vincze Máté: Makovecz Gaudíhoz mérhető építészzseni volt. Fotó: PBÁ

Az átadón a falu óvodásai léptek fel, az új épületet Koltai Artúr, Kehidakustány plébánosa áldotta meg. 

Az óvodások műsora megmelengette az avatásra összegyűlt vendégek szívét. Fotó: PBÁ

„Makovecz-jelek” Zalában

  • a nagykapornaki, a baki és a zalaszentlászlói faluház
  • a pethőhenyei templom 
  • a zalavári Millenniumi Emlékmű 
  • fő – igaz, nem zalai – műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában