2025.01.20. 20:00
Rekordot döntött a magyar turisták száma Horvátországban
Soha nem utazott még annyi hazánkfia a szomszédos Horvátországba, mint az elmúlt esztendő során. A magyar turisták száma 2024-ben megközelítette a 790 ezer főt, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig elérte a 3.88 milliót. Mindkét szám 8 százalékponttal magasabb, mint a megelőző esztendőben.

Minderről a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete adott ki tájékoztatót még az elmúlt héten. Az adatokból nemcsak az derül ki, hogy a magyar turisták körében továbbra is Horvátország számít az egyik legvonzóbb úti célnak, de arra is rávilágítanak, hogy 2024-ben melyek voltak a legkedveltebb idegenforgalmi desztinációk Horvátországban.

A magyar turisták átlagosan öt napot nyaraltak
A Horvátországba érkező magyar turisták által eltöltött vendégéjszakák száma már 2023-ban is rekordot döntött, az akkor 3,5 milliós mutatót azonban tavaly sikerült még feljebb tornázni. A tájékoztató szerint a szomszédos országba látogató magyar turisták átlagosan öt napon keresztül tartózkodtak a valamelyik kereskedelmi szálláshelyen. 74 százalékuk érkezett egyéni utazóként, 26 százalékuk szervezett keretek között. Magánszállást 59 százalékuk választott, 27 százalék a szállodákat részesítette előnyben, s mindössze tíz százalékuk foglalt helyet a korábban sokkal népszerűbb kempingekben. A hajóval érkező magyarok aránya két százalékot tett ki. A statisztikai adatok rámutattak arra is, hogy a szállodai foglalások száma négy százalékkal emelkedett a 2023-as esztendőhöz képest.
A legvonzóbb turisztikai célpontok
A legvonzóbb úti célok közé továbbra is a Kvarner-öböl, az Isztriai-félsziget, valamint Zadar és Split városok környéke volt, de ez évek, évtizedek óta így van. A magyarok által leglátogatottabb Kvarner-öbölben 1,13 vendégéjszakát töltöttek el honfitársaink, az Isztriai-félszigeten 789 ezret, míg Zadar és Split megyében 641 ezret. Az ezt követő sorrend az alábbiak szerint alakul: Crikvenica, Vir, Rovinj, Porev, Medulin, Rab és Opatija. A magyarok által eltöltött vendégéjszakák száma minden fontosabb turisztikai desztinációban emelkedett.
Nemcsak nyáron utazunk
A legtöbb turista a nyári idegenforgalmi főszezont választotta, de az év egyéb szakaszaiban, például télen is érkeztek magyarok Horvátországba. 2024 decemberében hétezer magyar összesen 16 ezer vendégéjszakát töltött olyan városokban, mint Opatija, Zágráb, Zadar, Rovinj vagy Split.