2025.01.23. 11:00
Kedvezőtlen előjelek a lendvai Vince-napon – aggódhatnak a borosgazdák? (videó)
Szerdán három szervezet borosgazdái gyűltek össze megünnepelni a régi hagyományt. A lendvai Vince-nap nemzetközi esemény, a helyi borlovagok mellett a rédicsi és lenti kertbarátkörök tagjai is részt vettek a programon, ahol a terményjóslás sem maradt el.

A lendvai Vince-nap alkalmával szlovén és magyar gazdák elevenítették fel a régi hagyományokat. Középen balról Cuk Lajos házigazda, mellette dr. Pálfi Dénes
Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap
A lendvai Vince-nap házigazdája a Cuk Pincészet volt idén, így elsőként Cuk Lajos házigazda köszöntötte a megjelenteket a szőlészet-borászat újévén. A Vince-nap időjárása kapcsán megjegyezte, hogy az őseik azt tartották, hogy ha e napon a ló csapájában víz van, akkor abban az évben jó termés lesz. Szerdán ez hiányzott, fagyos volt az idő Lendvahegyen. A gazdák sajnálatára a nap sem sütött ki, vagyis nem volt fényes Vince, pedig a néphit szerint akkor telik a pince. A kedvezőtlen előjelek ellenére a gazdák bíznak a jó termésben. Majd arról beszélt, hogy bízik benne, hogy a Vince-járás szokását még sokáig meg tudják tartani.

Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap
A lendvai Vince-napi ceremóniáján nem maradt el a vesszővágás
A Vince-napi vesszővágást dr. Pálfi Dénes nyugalmazott kertészmérnök végezte el. A szakember elmondta, hogy a Vince-nap mindig örömünnep, a pincejárás régen is azt a célt szolgálta, hogy barátkozzanak és megkóstolják egymás borait. Az idei kilátásokra vonatkozóan pedig elmondta, hogy tavaly nem gyötörte betegség a szőlőket, kedvező volt a nyár a növénynek, a hosszú ősz pedig beérlelte a vesszőket, így bízhatnak abban a gazdák, hogy ebből a biológiailag értékes anyagból megfelelő termés is lesz. A magyar kultúra napjához kapcsolódóan pedig arról is említést tett, hogy mind a magyar, mind a szlovén himnuszba megjelenik a szőlő és a bor.
A Vince-napi áldást Pete Polgár Máté rédicsi plébános mondta, megemlékezett Szent Vincéről.
Majd, ahogy e napon szokás jelképesen megetették és megitatták a szőlővesszőket a bőséges termés reményében.
A rendezvényen megemlékeztek a Vince-napok szertartásait éveken át vezető, a tavaly nyáron elhunyt Tüske József esperesről is.