Közösségi rendezvény

2025.01.22. 13:40

Disznóvágásra készül a zalai falu apraja-nagyja

Hetedik alkalommal rendezi meg már hagyományos disznótoros programját Tófej önkormányzata. A szombati közösségi disznóvágás ezúttal is a böllér feladatait ellátó Németh János irányításával, de a településen élők aktív részvételével zajlik.

A Tófeji Disznótoros elnevezésű program a közép-zalai település egyik kiemelt téli rendezvénye. Kiss Balázs, a helyi közösségi ház vezetője lapunknak elmondta: a közösségi disznóvágás iránt mindig nagy az érdeklődés a falubeliek részéről. A program menete a korábbi évek gyakorlatának megfelelően alakul, azaz a disznó feldolgozása reggel hét órai áldomást követően kezdődik, s várhatóan egészen kora délutánig eltart. Ennek során készítenek többek közt sült húst, hurkát és húsos kolbászt is. A közösségi program során ennek köszönhetően szinte valamennyi olyan munkafolyamatba betekintést nyerhetnek az érdeklődők – illetve be is kapcsolódhatnak azokba –, amelyek az egykori falusi disznóvágásokat jellemezték. A rendezvény zárásaként, 16 órától a résztvevők és a falu lakói közösen fogyasztják el az elkészült disznótoros ételeket. 

A tófeji közösségi disznóvágás böllére ezúttal is Németh János (középen) lesz 
Fotó: Gyuricza Ferenc

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában