2025.01.20. 09:07
Börtönbe kerülhetnek az iskolakerülő zalai gyermek szülei
Nem gondoskodtak megfelelően gyermekük iskoláztatásáról, ezért az ügyészség börtönbüntetés kiszabását kéri egy zalavári házaspárral szemben. Az iskolakerülő gyermek a 2022/2023-as tanévben összesen 957 órát hiányzott, ebből 929 órányi mulasztás igazolatlan volt.
A mulasztó szülőkkel – egy 40 éves zalavári férfival és 45 esztendős feleségével – szembeni vádemelésről a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője, dr. Németh Eszter tájékoztatta szerkesztőségünket. Az esettel kapcsolatos ismertetője szerint a házaspár 2007-ben született, tanköteles kiskorú gyermeke 2022 szeptemberében már harmadszorra kezdte az általános iskola 6. évfolyamát, ám a szülők nem kötelezték arra, hogy részt is vegyen a tanítási órákon, így iskolakerülővé vált.

Hanyag szülők
Dr. Németh Eszter tájékoztatója szerint a hiányzások miatt az iskola több alkalommal megkísérelte felvenni a kapcsolatot a vádlottakkal, de nem értek el eredményt. A szülők gyermekük tanulmányai után egyetlen alkalommal sem érdeklődtek az iskolában, s telefonon sem voltak elérhetőek. Mivel a nagyszámú hiányzás miatt a gyermek a különböző tantárgyakból nem szerzett elegendő érdemjegyet, nem volt osztályozható, az évfolyamot újra meg kellett ismételnie.
Újra iskolakerülővé vált a gyermek
A kormányhivatal már 2017-ben elrendelte a kiskorú védelembe vételét, majd 2023 januárjában a gyermek lakásotthonban történő ideiglenes hatályú elhelyezéséről döntött. Az ideiglenes hatályú elhelyezés 2023 márciusában szűnt meg, a kiskorú gyermek azonban 2023. április végétől a tanév végéig egyáltalán nem jelent meg az iskolában, s a szülők ezeket a hiányzásokat semmilyen módon nem igazolták, továbbra is elérhetetlenek maradtak az iskola számára. A vádlottak emellett arról sem gondoskodtak, hogy a kiskorú a korosztályos kötelező védőoltásokat időben megkapja.
Börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség
A keszthelyi járási ügyészség álláspontja szerint a szülők cselekedetükkel súlyosan megszegték a nevelési és gondozási kötelességüket. A vádlottak elhanyagoló nevelése veszélyeztette a kiskorú gyermek értelmi, lelki és szociális fejlődését, ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emeltek velük szemben, amely során börtönbüntetés kiszabását indítványozták.