A nyár közepére be kell fejezni a beruházást

2025.01.20. 16:40

Döntöttek a hévízi projekt kivitelezőjéről

Kiválasztották Hévízen a régi buszpályaudvar és a Kölcsey utca megújításának kivitelezőjét, lezárva a közbeszerzési eljárást.

A testület zárt ülésen döntött, s ha minden a tervek szerint alakul, a kivitelező februárban munkához láthat.

A látványtervek alapján így fest majd a volt buszpályaudvar a nyár közepétől
Fotó: ZH

– A közbeszerzést tavaly kiírtuk, és december 23-mal a mi részünket teljesítettük is – adott tájékoztatást Naszádos Péter polgármester. – Ezután az anyagot felküldtük Budapestre, s megkaptuk a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály tanúsítványát. Ez alapján rendkívüli ülést tartottunk, amelyen döntöttünk a közbeszerzés eredményéről, pénteken pedig megkezdődött a tíznapos szerződéskötési moratórium. Ha Isten is úgy akarja, és nem jön közbe semmi, akkor január 27-én hatályba lép a szerződés, februárban pedig átadhatjuk a munkaterületet.

A nyertest a moratórium letelte után mutatják be. A győztes cégnek nyár közepére kell befejezni a projektet, az elszámolással együtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában