2025.01.15. 20:30
Eldől, mire elég több év tanulás (galéria)
A Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg és a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet hallgatói egyetemi záróvizsga kötelezettségeiknek tesznek eleget január 15-17. között. Szerdán délelőtt kerestük fel a felsőoktatási intézményt, hogy bepillantást nyerjünk az egyetemi záróvizsga hangulatába.
A Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg és a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet hallgatói közül összesen 53 végeznek ebben a félévben, közülük ketten a mesterképzés miatt már túl vannak az előrehozott egyetemi záróvizsga megpróbáltatáson, a többiek ezen a héten adnak számot tudásukról a szakdolgozat megvédésével és szóbeli vizsgatétellel.

Fotó: Pezzetta Umberto
- Közgazdász, informatika és mérnök szakos alapképzésben végző hallgatók vizsgáznak a diákjaink - mondta Decsi Péter főigazgató, aki a gépészmérnök hallgatók vizsgabizottságát vezette. - Hét fél éves képzés zárul az egyetemi záróvizsgával, melynek keretében általában a duális képzési helyükhöz kapcsolódó témájú szakdolgozatot védik meg. A nagy múltú duális képzésünknek köszönhetően a gyakorlati szakemberek visszajelzéseivel is találkoznak. A most vizsgázó hallgató az EuropTec technológiáján keresztül járműalkatrészeket hozott létre lézeres szinterezéssel fém 3D-s gyártással. A 3B Hungária Kft-nél gyakorlatot végző másik diák a számítógépes környezetben vizsgálta azt, hogy a fémhajlítás közben milyen feszültségek, erők ébrednek, ami a selejtképződés csökkentését szolgálja, ami a fenntarthatóság okán fontos szempont. Végzőseink közül többen mesterképzésen folytatják, de van, aki máris rendelkezik munkahellyel.
Egyetemi záróvizsga - először a gépészmérnöki szakon
Decsi Péter hozzátette, a zalaegerszegi gépészmérnöki képzés első végzősei ezekben a napokban záróvizsgáznak.
Dr. Palányi Ildikó PhD, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánjától megtudtuk, a gazdálkodás-menedzsment, pénzügy-számvitel alapszakon, business School és felsőoktatási szakképzés keretében tanult vizsgázók szakdolgozati témái idén is aktuálisak és változatosak. Szerepel a logisztika, a home office foglalkoztatás, a magyar mezőgazdaság helyzete, a diákok elmélyültek a tárgyukban, primér kutatásokkal támasztják alá dolgozataik megállapításait. A zalaegerszegi végzett közgazdászok elhelyezkedése hagyományosan jó arányú, tette hozzá a dékán.
- A Zalaegerszegi Duális Ágazati Képző Központ Non-profit Kft. tekintetében vizsgáltam az ösztönző rendszer megújítását, interjúkat készítettem, hogy kiderüljön, mi növelheti a teljesítményt. Természetesen a pénz lehet az elsődleges ösztönző - mondta a gazdálkodás-menedzsment szakon végző Bedőcs Anna, aki majd szeretne elhelyezkedni a szóban forgó kft-nél.
Vizsga a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában
Fotók: Pezzetta Umberto