2025.01.26. 13:15
Hatvan bor kóstolására kínált lehetőséget a Borbarangolás Dél-Zalában (galéria, videó)
Több mint harminc borosgazda mutatta be 2024-es évjáratú borait azon a rendezvényen, amit szombaton délután tartottak Becsehelyen. A 2017-ben indult Borbarangolás Dél-Zalában nevet viselő rendezvény mára a térség legnagyobb téli borászati eseményévé nőtte ki magát.

Több mint harminc gazda hatvan borát kínálták az idei Borbarangolás Dél-Zalában rendezvényen
Fotó: Gyuricza Ferenc
Mindezt jól tükrözte a rendezvény iránti érdeklődés is, hiszen szinte teljesen megtelt a programnak helyet adó faluház nagyterme, s nemcsak a beltéren elhelyezett, a felvonultatott borok kóstoltatására szolgáló borházak környékén gyűltek össze nagy számban a vendégek, hanem az épület valamennyi szegletében élénk szakmai beszélgetések alakult ki a szőlészet és borászat témakörében. Az ötletgazda Németh Géza becsehelyi polgármester szerint a Borbarangolás Dél-Zalában célja éppen ez volt, hozza össze a szakmát, és a tapasztalatcserék megosztásával biztosítson lehetőséget a továbbfejlődés lehetőségére.

Fotó: Gyuricza Ferenc
A Borbarangolás Dél-Zalában program célja
- Amikor 2017-ben első alkalommal ugyanide meghirdettük ezt a programot, akkor alapgondolatként azt fogalmaztam meg, hogy biztosítsunk lehetőséget a dél-zalai települések borainak a bemutatására, a termelők megismerésére, a szakmai tapasztalatok megosztására, s mindemellett kellemes környezetben, baráti közösségben töltsünk el egy téli délutánt – mondta Németh Géza. – Örömmel mondhatom, hogy az azóta eltelt nyolc esztendő alatt sikerült a Borbarangolás Dél-Zalában programot a téli időszak egyik jelentős közösségi, társadalmi eseményévé emelni. Mindössze egyetlen évben maradt el találkozó, az is rajtunk kívülálló okból, a Covid-járvány miatt.
Több mint harminc borosgazda hatvan bora
Az idei rendezvényen 31 borosgazda volt jelent hatvanféle borral, ebből 47 volt fehér, nyolc rozé, és öt vörös fajta. Kiállítók, kóstoltatók Miháldtól Tormaföldéig fedték le a dél-zalai régiót, vendégek azonban érkeztek más térségekből is, szervezetten és egyénileg egyaránt. Németh Géza lapunknak elmondta: a korábbi években volt rá példa, hogy lendva-vidéki termelők is megjelentek a programon, jövőbeli céljuk pedig az, hogy a horvátországi Strigova is csatlakozzon, ennek az előkészületein már dolgoznak.
Vince-nap, mint az új év kezdete?
A program ünnepélyes megnyitóján Németh Géza mellett Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymestere mondtak beszédet. Előbbi úgy fogalmazott: a Borbarangolás Dél-Zalában a térség és a szakma ünnepe, aminek többek közt rangot ad az is, hogy az itteni borok ma már vetekednek az ország egyéb, jó hírnévnek örvendő vidékeiről származókkal. Dr. Brazsil József pedig – csatlakozva a házigazda polgármester köszöntőjéhez – arról is beszélt, hogy a szőlész-borászok hagyományosan Vince-napot, január 22-ét, ami apropót szolgáltatott ennek a találkozónak is, tekintik az új év kezdetének.