2025.01.23. 10:10
Láthatatlan protézis a leszakadt ujj helyén - A színész-direktor egy éve vesztette el az ujját
Elkészült Besenczi Árpád ujjprotézise. A művész egy éve szenvedett súlyos balesetet az általa vezetett zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Indul a bakterház című előadásában. Besenczi Árpád elégedett a protézissel.

Fotó: Pezzetta Umberto
-A protézis személyre szabott kis ujjdarab, a színe megegyezik a bőröm színével, a formája igazodik a többi ujjaméhoz. Nem is látszik, hogy nem az igazi ujjam, a tevékenységekben pedig a régi önmagam szerint tudok helytállni - mondta a zaol.hu-nak és a Zalai Hírlapnak dr. Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója, Jászai-díjas színművész.

Ismeretes, a művész egy évvel ezelőtt szenvedett színházi balesetet, az Indul a bakterház című előadás közben, amelyben főszerepet játszott. Az egyik gyűrűsujja két percét vesztette el, ami a gyors színpadi mozgás közben beleakadt egy díszletelembe. Az ujját a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni, nem tudták visszavarrni. Hosszú gyógyulási folyamat várt rá, mivel a csonk fájdalmas volt és lassan gyógyult. Besenczi Árpád ujja végül tavaly őszre gyógyult meg annyira, hogy a művész protézist kaphasson. A színész-igazgató elégedett az eredménnyel. A kiegészítés Budapesten készült, kiváló minőségben, mondta Besenczi Árpád. Az ujjprotézishez többszöri, több mint három hónapot igénybe vevő mintavétel után 2024 végén jutott hozzá.
Besenczi Árpád jelenlegi munkái a színházban
Besenczi Árpád jelenleg Lőrinc barátot játssza a Rómeó és Júliában, a sárkányt a Sárkányszív című musicalban, és látható az általa rendezett Páratlan páros című vígjáték is. A direktort nemrég újabb öt évre nevezték ki a Hevesi Sándor Színház vezetőjének. Feleségével négy gyermeket nevelnek.