2025.01.17. 07:00
Balaicz Zoltán: Büszkeség lett zalaegerszeginek lenni
„Idén is folytatódik a zalai megyeszékhely dinamikus fejlődése. 2025-re elértük, hogy Zalaegerszeg új, nagyívű és bátor célokat is megfogalmazzon. Városunk megérett arra, hogy a zalai központi funkciók ellátásán túl már térségi, regionálisan meghatározó szerepkört is magára vállaljon. Mostanra újra büszkeség lett zalaegerszeginek lenni!” - fogalmazta meg évértékelőjében Balaicz Zoltán polgármester.

A NEXT GEN MOBILITY elnevezésű, 35 milliárd forint értékű autóipari nagyberuházás is befejeződik 2025-ben. A FLEX új, 10 ezer négyzetméter nagyságú üzeme a magyarországi autógyártóknak, így például a BMW-nek gyárt majd járműalkatrészeket, emellett a Ford és a Volkswagen vállalattal is szerződéses kapcsolatba került a cég. A fejlesztés 210 új munkahelyet teremt.
Fotó: Látványterv
A legnagyobb változásokat a 20. században élte át a város, amelynek elején még csak egy 15 ezres, kicsi, de büszke közösség volt, a végén pedig már 60 ezres központ. A több tízezer betelepülő azonban a város identitását nem veszélyeztette. A „zalaegerszegiség” nem gyengült, hanem inkább erősödött. „Mert Zalaegerszeg olyan város, amely szívesen fogad be, amely örömmel lát mindenkit, de közben zalaegerszegivé is teszi az ide letelepedőket. A maga képére formálja őket. Ahogy a helyi mondás is tartja: Valaki vagy zalaegerszegi, vagy pedig az lesz”, mutatott rá Balaicz Zoltán, aki tavaly ősszel harmadik ciklusát kezdte meg a zalai megyeszékhely élén.

Új munkahelyek, fejlődő gazdaság
– A nehézségek ellenére az elmúlt években is tovább erősödött a helyi gazdaság, és újabb munkahelyek jöttek létre – szól immár a jelenről Balaicz Zoltán. – Amikor 10 évvel ezelőtt, 2014-ben a városvezetés megkezdte a vállalkozásokkal és a polgárokkal a közös munkát, első és legfontosabb feladatnak a gazdaság fejlesztését és az új munkahelyek létrehozását határoztuk meg.
Azóta 5 ezer új munkahely jött létre. A munkanélküliség aránya a 2014-es 7,5-ről 2024-re 2,3 százalékra csökkent. A város helyi iparűzésiadó-bevétele pedig (ami a gazdaság fejlődésének egyik legjobb fokmérője) két és félszeresére nőtt. 2014-ben 3,2 milliárd forint volt, míg 2024-ben elérte a 8 milliárd forintot.
Különleges ökoszisztéma
S ezzel egyidejűleg olyan gazdasági ökoszisztéma alakult ki, amelyben összekapcsolódik
- a termelés,
- a kutatás-fejlesztés,
- az innováció,
- a szakképzés,
- az egyetemi oktatás,
- a különféle szolgáltatások.
„Köszönet ezért minden vállalkozásnak, vállalkozónak, cégvezetőnek”, hangsúlyozta a polgármester.
A ZalaZONE Járműipari Tesztpályán 2025-ben elkészül 16 milliárd forint ráfordítással a 4,6 kilométer hosszúságú oválpálya, ahol nagy sebesség mellett lehet majd tesztelni a járműveket. Ezzel Európa legmodernebb komplexumává válik a zalaegerszegi próbapálya, ami így újabb nemzetközi teszteléseket és kutatásokat vonz a városba, mutatott rá Balaicz Zoltán, kiemelve:
a 2025-ben elkészülő zalaegerszegi gazdaságfejlesztési beruházások közel 62 milliárd forint értékű fejlesztést és több mint 400 új munkahelyet teremtenek majd.
Arányos városfejlesztés
– Az arányos városfejlesztés jegyében, a Kovács Károly Városépítő Program keretében, több mint száz helyen épültek, vagy újultak meg utak, járdák, parkolók, kerékpárutak, közművek. Ilyen volumenű fejlesztésre évtizedek óta nem volt példa – folytatta. – Négy fejlesztés külön is említésre méltó: a Kosztolányi utca kétirányúsítása, a Köztársaság útja felújítása, a Teskándra kikötő kerékpárút kialakítása és a déli átkötő út hamarosan induló munkálata – sorolta.– Jól haladunk az intézményfelújítási programmal is, hiszen mostanra majdnem minden orvosi rendelő, védőnői szolgálat, szociális intézmény, bölcsőde, óvoda, általános iskola, technikum és gimnázium is fel lett újítva.
Andráshidán új óvoda épült, megújult a Szent Család Óvoda, a Széchenyi István és a Deák Ferenc Technikum, továbbá a Zrínyi Miklós Gimnázium, a Mindszenty-iskola új épületszárnnyal bővült, hamarosan elkezdődik a duális tanműhely építése 1,7 milliárd forint beruházással, és 250 millió forint ráfordítással bővül a Csány-technikum a szomszédos épület átalakításával.
8,5 milliárdos forrás
– A TOP Plusz programban 2029-ig 8,5 milliárd forint fejlesztési pályázati forrást fordíthatunk majd a városra – közölte Balaicz Zoltán. – Így többek között megújul majd a Tipegő Bölcsőde, az Űrhajós utcai Óvoda, a Napsugár Óvoda, a Bazitai Óvoda, a Ságodi Óvoda, az Ady-iskola régi szárnya, a Pedagógiai Szakszolgálat, valamint három orvosi rendelő. Páterdombon és Kaszaházán közösségi tér épül, folytatódik az északi ipari park infrastrukturális fejlesztése és a Logisztikai Ipari Park közműfejlesztése, továbbá megépül egy négy évszakos, fedett, fűthető, egész évben, rossz időben is használható gyermekjátszóház. Ezeket a pályázatokat folyamatosan adjuk be, s az idei évtől elkezdjük megvalósításukat, 2029-ig pedig valamennyi el is készül.
Megújuló épületek
Emellett pedig sorra tűnnek el vagy újulnak meg azok az épületek, amelyek évtizedekig csúfították a városképet: Color, Zóna, ruhagyár, Köbtex, Venatus, szakszervezetek háza, kamarák épületei, Balaton Hotel, Zala Bútor, Mártírok–Kisfaludy utca sarka, Petőfi utca, a Reininghaus épülete. A sorhoz csatlakozott a Mérlegház visszaépítése, a Gébárti-tó környezetének rekonstrukciója és a volt helyőrségi klub idén elinduló felújítása is.
Évforduló
Természetesen ebben az évben sem maradunk jeles évforduló nélkül: 140 évvel ezelőtt, 1885-ben vált rendezett tanácsú várossá Zalaegerszeg, ekkor választották meg az első polgármestert, Kovács Károlyt (1885–1895). (Előtte városbírók álltak a település élén.)
Programdömping idén is

S nem maradnak el a zalaegerszegiek és az idelátogatók kedvenc nagyrendezvényei sem. A városi farsangot a hagyományos felvonulással és jótékonysági fánkvásárral március 4-én tartják, május 1-jén ingyenes családi retró majális lesz az Alsóerdei Sport- és Élménypark területén, május 2–3–4-én pedig a Zalaegerszegi Sörfesztivál szórakoztat a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnoknál. Május 25-én városi gyereknapra várják a legkisebbeket a Vizslaparkba. A nyár igazi programdömpinget hoz, lesz Street Food Weekend a Dísz téren (június 6–7–8.), Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónál (június 9.), az EgerszegFeszt június 13–14–15-én csábít mosolygásra, június–július–augusztusban a Kvártélyházi Nyár XIX. évada, valamint a ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivál (ZAKO) szórakoztat, július 5-én pedig a Filmzenei koncert a Dísz téren. Júliusban lesz továbbá Restart Sportfesztivál, augusztus 16-án jótékonysági családi nap az AquaCityben. A Vadpörkölt- és Borfesztivált szeptember 5–6–7-én tartják. S persze nem marad el az évről évre látványosabb Egerszegi Advent és a sokakat vonzó Városi Szilveszter sem.
Balaicz Zoltán: Cél, a térség legjobbjának lenni
– Amit eddig elértünk, arra okkal lehetünk büszkék, és bízom benne, hogy az elődeink által lerakott alapoknak hála, túl tudunk lenni ezután is a nehézségeken – értékelt Balaicz Zoltán. – Most újra egy erős Zalaegerszeg időszakát éljük. Egy olyan Zalaegerszegét, amely a térség legjobbja akar lenni. Az a célunk, hogy az évtized végére valóban meghatározóak legyünk a Nyugat-
Dunántúlon. Ehhez kérek minden polgártól, intézményvezetőtől és vállalkozótól 2025-ben is közös gondolkodást és összefogást.