2024.12.25. 18:30
Horrortörténettől a házi kedvencekig
Emlékszel még, milyen hírek tartották lázban a vármegyét 2024-ban? Melyek voltak azok a cikkek, képgalériák, videók, amikre te is rákatintottál? Ha nem, akkor most segítünk. A január és a február után most itt vannak március legolvasottabb sztorijai.

Márciusban egy igazi horror történetről számolt be a Zaol. Mint kiderült, az előző év novemberében az egykori szennyvíztelepen lakó hat hajléktalan közül négyen ittas állapotban összevitatkoztak. Hárman estek neki 53 éves áldozatuknak, megrugdosták, kézzel és hosszabb fadarabbal többször megütötték. A szerencsétlen ember a sérüléseibe nem sokkal később belehalt, holttestét a telep közelében elásták a tettesek, akiket a bíróság letartóztatott. Ennek az ügynek a nyomozása kapcsán gyanú merült fel egy másik bűncselekménnyel kapcsolatban is. Az egyik letartóztatott elmesélte, hogy egy 49 éves hajléktalan társuk megverte az ötvenes éveiben járó élettársát, és a nő belehalt a sérüléseibe. A fiatal férfi megmutatta azt a helyet is, ahová eltemette a tettes a nő maradványait. Mint kiderült, a 49 éves férfi féltékenységből bántalmazta élete párját, aki a sérüléseibe belehalt. Ez után a férfi a nyomok eltüntetésére betakarta pokróccal, próbálta így felgyújtani, de nem járt sikerrel, emiatt áldozatát a Zalába dobta, ám a víz nem vitte el, ezért a testet kiemelte, újra próbálkozott az elégetéssel, majd a maradványokat feldarabolta, szatyrokban bokros területre vitte és elásta.

Szintém márciusban írtuk meg, hogy sivatagi por érkezett a Kárpát-medence fölé. A magas koncentrációban érkezett por az ország egész területén befolyásolta az időjárást, sőt a vártnál jobban megszűrte a napsütést is.
Márciusban rendezték a 29. Zala Vármegyei Vadászbált, Zalaegerszegen, a Hotel Arany Bárány télikertjében. A programra mintegy kétszázan érkeztek, köztük megyei és városi közéleti vezetők, vadásztársaságok vezetői, képviselői és persze a nimródok családtagjai. A rendezvényének dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere volt a fővédnöke.

Közúti balesetekből sajnos márciusban is bőven akadt. A hónap elején egy kisteherautó és két személyautó ütközött össze a 76-os főút 66-os kilométerszelvényénél, Bagod és Zalaszentgyörgy között.

Márciusban egy pályázatot is hirdettünk olvasóink számára, ezúttal a vármegye legkedvesebb házikedvencét kerestük. A kisállat fotópályázatra rengeteg fénykép érkezett, kutyák, macskák, hörcsögök, gyíkok, de még mókus is szerepelt a listán.