Munkatáborok a Pannon Tenger vidékén

Sztálin halálát követően Magyarországon a viszonylagos enyhülés politikája kezdődött meg, amely nem járt ugyan a diktatúra megszűnésével, de Nagy Imre miniszterelnök 1953 nyarán felszámolta az internáló- és kényszermunkatáborokat. A rabokat azonban ezt követően is rendőrhatósági felügyelet alá helyeztek, titoktartási nyilatkozatot kellett aláírniuk és a legtöbb esetben nem térhettek vissza egykori lakóhelyükre. Az utolsó recski rabok 1953 szeptemberében hagyták el a tábort, amit ezután szinte teljesen elbontottak.

Kevésbé ismert tény, hogy a Balaton vidékén is működtek rabtáborok. Az egyik ilyen a badacsonyi bazaltbányánál helyezkedett el. 1949 tavaszán a Badacsony egyik legszebb kilátópontján, a régi bánya 70-80 méter magas sziklafalai alatt szögesdróttal körülvett, szigorúan őrzött tábort létesítettek a kőbányában dolgoztatott foglyoknak. A tábor magja egy elhagyott bányászlakás volt, ebben volt az iroda, a raktár és az őrség helye, a mellé épített lapos tetős, L alakú, börtönszerű épületben pedig a rabokat zsúfolták össze. Az internált rabok dolgoztatását követően az 1950-es évek elejétől az Alföldről kitelepített kulálokkal – a rendszer ellenségeként megbélyegzett gazdagparasztokkal – töltötték fel a tábort. Kalmár László, a bánya történetének dokumentálója így írt a rabok életéről: „A 80 főt számláló badacsonyi muszos csoport - akárcsak a korábbiak – a badacsonyi bazaltbánya 312 méter magasan fekvő kőfejtőjében dolgoztak két műszakban. Az első műszak hajnali 4 órától délig, a második műszak pedig déltől este 8 óráig rakta a követ a csillékbe vagy tolta a csilléket. Egyébként a rabszállás mindenkori lakói és a „civilek” egy munkahelyen dolgoztak: az előbbiek segédmunkásként, az utóbbiak pedig szakmunkásként „építették a szocializmust…” A munkaszolgálatosok zsoldja 60 forint volt havonta, aminek a felét azonnal le is vonták: 10 forint ment a békekölcsönre, 20 forintért pedig cigarettát adtak dohányosnak és nem dohányosnak egyformán. A megmaradt 30 forint kb. egyenlő volt az errefelé szokásos napszámbérrel. Ebből lehetett vásárolni kevéske zsírt, töpörtyűt, „kettes kolbászt” stb. Kellett is a „pótlás”, mert a koszt elképesztően silány volt. Hallottam, hogy a 80 fős, igen nehéz munkát végző alakulatnak 2, azaz kettő kilogramm húsból készítettek pörköltet. Ilyen körülmények között szinte létfontosságúak voltak a „civilek” által juttatott karéj zsíros kenyerek, szelet szalonnák és persze a hazulról kapott kis csomagok is. Tomaj lakói akkor is kimutatták a rabok iránt érzett rokonszenvüket, amikor azok a falun keresztül masíroztak a „libaúsztatóra” fürödni. Ilyenkor egy-egy kiflit, zsömlét csúsztattak a zárt sorokban menetelők kezébe.”

Akadtak olyanok, akik azért kerültek a bazalthegy bányájába, mert tiltott disznóvágásban vettek részt, nem szolgáltatták be terményeik vagy levelet kaptak amerikai rokonaiktól. Később csatlakoztak a rabmunkások közé az ún. muszosok, azaz munkaszolgálatosok, akik katonai szolgálatukat ezekben a speciális, általában a politikailag nem megbízható alakulatokban töltötték. Napjainkban már kevés forrás tudósít minderről, a túlélők száma is megfogyatkozott. Utalást is alig találunk a munkatábor működésére. Érdekes módon egy, a szocializmus készült filmalkotás megemlékezik a bányalakókról, hiszen Bacsó Péter Nyár a hegyen című filmjének egyik szereplője a munkatábor foglya volt. Az egykori rabházak helyén egy gránit emléktábla őrzi a múlt nyomait: „Itt állott, s most kőhalom” Nagy Imre rendelete feloszlatta 1953-ban, 1954 őszén megszüntették. – felirattal.

Badacsonyon kívül Balatonfenyvesen működött a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) 401 nevű tábor. 60 személyes barakkokba 120 személyt szállásoltak el és összesen 2500 – politikai – elítéltet dolgoztattak embertelen körülmények közt a balatoni „Berekben”. Feladatuk a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság fenntartása, valamint a balatonfenyvesi gazdasági vasút megépítése volt. A rabok közt internáltak, köztörvényesek, rendőrségi felügylet alatt állók, kulákok, nagypolgárok,, értelmiségeik, jehova tanúi is voltak, összességében tehát a „nép ellenségei”. Barakkokban zsúfolták össze őket, egész nap földmunkát végeztek, kevés étkezés mellett. Kétszáz fegyveres őr vigyázott a tábor rendjére. Buza Péter történész, aki megírta a bereki Gulag históriáját így összegzett: „Vagy háromszázan őrizték a tábort. Szögesdróttal vették körül a szállásul szolgáló barakkokat, éjjel fehér fényben fürödtek a falak, vakulásig égtek az erős reflektorok. Háromemeletes priccseken aludtak a foglyok este 10-től reggel 6 óráig. Hét órakor már dolgoztak, este hatig csak délben volt ebédszünetnyi pihenő. Poshadt, rossz vizet ittak, öreg berki kutakból hozta a bivalyok vontatta lajtoskocsi. Tetvesek voltak, piszkosak, meggyötörtek, megfélemlítettek. Sokakba rágta bele magát mélyen egy-egy élmény nyoma, amit átéltek a falu vagy a nyaralótelep lakói, mikor a láger rabjaival volt véletlen találkozásuk.”

A rabok barakkokban ún. munkástelepeken laktak. A munkástelepek az egykori birtokosokról kapták nevüket: Zichy Béláról Bélamajor, Hunyady Imréről Imremajor, Esterházy Pálról Pálmajor, ahol a női fogvatartottak éltek. A sok ezer fogvatartott között itt dolgoztatták Szász Endre Munkácsy-díjas és Vörös Géza festőművészeket. Szász Endre egyik feladata volt, hogy a propaganda ünnepségekre megfesse a kommunista diktátorok portréit. Vörös Géza egyik közismert alkotása ma is látható az imre-majori kultúrházban: Balatonfenyves látható nagyméretű képén.

1952 márciusában maga Rákosi Mátyás is ellátogatott a bereki állami gazdaságba, de a korabeli tudósítás sehol nem utalt arra, hogy rabok dolgoznának a Berekben: „Megnézte a növénytermesztést, az állatállomány fejlesztését Az állami gazdaság vezetőinek, dolgozóinak hasznos tanácsokat adott, Szovjetunióban bevált fejlett agrotechnikai módszerek alkalmazására.” – jegyezte le a Somogyi Hírlap. Az országosan is az egyik legmagasabb rablétszámmal 1951 decemberétől működő tábort végül 1953. augusztus 20-án zárták be.

A Balaton vidéke sok kultúrtörténeti érdekességet tartogat, amelyek többsége szórakoztató adalék a tó históriájában. Azonban akadtak olyan évek, amikor a diktatúra mindenhova kiterjesztette hatalmát, így ezen a csodás tájon is rabok robotoltak kényszerű és nehéz körülmények között. Rájuk is emlékezzünk, ha e vidéken járunk!