2024.11.23. 12:22
Hangverseny Szent Cecília tiszteletére
Tizenhat éve tartanak hangversenyeket az egyházi zene védőszentjének ünnepén Keszthelyen. Szent Cecília tiszteletére most is fellépnek a város kórusai és egyházzenészei ma 17 órától a Fő téri templomban.

Keszthelyen aktív az egyházzenei élet. Idén októberben, a Magyarok Nagyasszonya-búcsú előestéjén hangversennyel ünnepeltek a Fő téri templomban, amelyen fellépett Pitti Katalin, Hegedűs Valér (középen), illetve a Salve Regina Kórus C. Tóth Zoltán vezényletével. Szent Cecília ünnepén a város összes kórusa bemutatkozik Fotó: Halász Gábor
A program szervezője a Salve Regina Kórus és annak vezetője, C. Tóth Zoltán egyházzenész, a Magyarok Nagyasszonya-templom orgonistája. Azt mondta, Szent Cecília ünnepén a zene nyelvén fohászkodnak a szentek közbenjárásáért, a kórusmuzsikáért és a keszthelyi kórustagokért.

Fotó: Halasz Gabor
A Szent Cecília-koncert immár hagyomány
– Minden keszthelyi kórus énekel egyházi műveket, ezen az alkalmon pedig együtt dicsérjük a Jóistent, s ez az emberi lelkek javára is szolgál. A Covid időszakában nem mertünk más csoportokat meghívni, de a Salve Regina Kórussal vittük a fáklyát, hogy ne szakadjon meg a hagyomány. A zene világnapján korábban a város összes kórusa együtt adott koncertet a Balaton Színházban, de ez a sorozat véget ért, ezért is tartom fontosnak, hogy Szent Cecília ünnepén közösen énekeljünk – fogalmazott C. Tóth Zoltán.

Jó úton haladnak
Az egyházzenész azt mondta, e hangverseny a találkozáson túl azt is szolgálja, hogy megerősítsék egymást: jó úton haladnak, s merjenek bátran továbblépni az éneklés és a zene világában. Ezzel pedig a közösséget is formálják.

Díjmentes élmény
C. Tóth Zoltán hozzátette: a koncert teljesen díjmentes, ezt a programot a zene szeretete és az éneklés öröme élteti. A másfél órás hangverseny során minden fellépő csoport Istent dicsőítve lép az érdeklődők elő. A program kezdetén Földi István, a Fő téri templom plébánosa köszönti a látogatókat.
A programban fellép
- a Vox Karmeli Leánykar
- a Kis Szent Teréz Kórus
- a Festetics György Zeneiskola fuvola kvartettje
- a Schola Patrona Hungariae
- a Helikon Kórus
- a Salve Regina Kórus
- a hangszeres kíséretet Pusztainé Puskás Zsuzsanna és Németh Kristóf biztosítja