2024.11.28. 12:30
Fényfestés fokozza a hangulatot Hévízen
A varázslat megérkezett Hévízre! – fogalmazott Naszádos Péter polgármester. A Festetics téren már áll a város karácsonyfája, s idén az ünnepi készületet látványos fényfestés is szolgálja.
Hévíz központja már ünnepi díszbe öltözött. Az idei advent különlegessége a fényfestés lesz, amely szombattól az év utolsó napjáig minden este látható majd a gyógyfürdő épületén.

Fotó: ZH
Fényfestés és programok
– Szombaton indul a hévízi adventi fényvarázs, vasárnap 17 órakor pedig lángra lobban az első adventi gyertya – fogalmazott Naszádos Péter. – Idén mintegy 20 kitelepülő, s a fényfestés mellett például fénydottó, adventi ablaknaptár, örömzenélés, vasárnaponként fellépők, szombatonként pedig a piacon is programok szolgálják az ünnepi készületet – foglalta össze Naszádos Péter.
Hogyan készül a varázslat?
A városvezetőnek van receptje az ünnepi varázslatra is: „Végy három merőkanál szeretetet, vágj bele jó adag profizmust, szórd meg hévízi életérzéssel, s fűszerezd erős csapatmunkával!”

Fotó: ZH
Piaci karácsonyfák
Közben megérkezett a termelői piac fenyőfája is. Benkő Lajos, a vásártér vezetője elmondta, ezt a Trojkó család ajánlotta fel, felállításában pedig a Gamesz dolgozói segítettek. A fát csütörtökön díszítik fel a közösség tagjai, s a tervek szerint idén piros és ezüst színben pompázik majd. Ezekben a napokban a termelői piac sétálóutcában felállított fenyőjére is felkerülnek a díszek.
Az első adventi vasárnapot megelőző szombaton forraltborvásár és a Zalaapáti Harmonika Zenekar műsora várja a hévízi vásártér látogatóit.

Fotó: ZH
Néhány program advent kezdetén
- szombaton 14:30-tól kézműves foglalkozás várja az érdeklődőket a Belvárosi Múzeumban
- szombaton 16 órakor nyílik az adventi vásár a belvárosban, s ekkortól csodálható meg naponta 16 és 20 óra között a fényfestés
- vasárnaptól látogatható az egregyi templom betleheme