2024.10.02. 09:30
Megáldották a névadóról készült festményt
Szeptember 29-edike a Szentírásból név szerint ismert három főangyal: Mihály, Gábriel, valamint az Isten orvosságának hívott Rafael ünnepe. Ebből az alkalomból dr. Székely János megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház kápolnájában.
Dr. Székely János megáldja Szent Rafaelt ábrázoló festményt
Fotó: ZVSZRK
A püspök atya az orvosokért, ápolókért és betegekért mondott imádság fontossága mellett szólt a hit és az egészség közti jótékony kapcsolatról. Mint mondta: Isten gyógyít. Gyógyít egyént, közösséget és társadalmat is azzal, hogy magunk fölé emel.
A szentmise után dr. Székely János megáldotta Károlyfi Zsófia festőművész Szent Rafaelt ábrázoló festményét, amely a kápolna melletti helyiségben kapott helyet. Ezt követően a püspök atya és dr. med. habil. Gasztonyi Beáta főigazgató közösen aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely a kórházlelkészség tevékenységét és az önkéntes beteglátogatók szolgálatát szabályozza a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban.