2024.10.02. 13:00
Csirkekeltető épülhet Zalaszentgróton
A devecseri székhelyű Gallus Kft. csirkekeltető telepet létesítene Zalaszentgrót déli ipari parkjában. Erről is tárgyaltak a zalaszentgróti önkormányzat minapi ülésén, amely az utolsó volt az előző ciklusban.
Milliárdos nagyságrendű projektet tervez a Gallus Kft. Zalaszentgróton
Forrás: Shutterstock
Fotó: Kirill Zatrutin
Baracskai József polgármester az ülésen, s azt követően a közösségi oldalán közzétett Grótinfóban is közölte: a telepet jelentős pályázati támogatással szeretné létrehozni a beruházó, 25-30 embernek adva munkát. A telepen zárt rendszerű technológiát alkalmaznának. A beszállított tojásokból 21 és fél napos keltetési időt követően azonnal – szintén zárt rendszerben – szállítják majd ki a naposcsibéket, így a tervezett üzem környezeti kibocsátása (szag-, illetve hanghatás) a lakosság szempontjából nem lesz érzékelhető, írta a polgármester. A város vezetői a polgármesteri hivatal műszaki osztályának, a Zalavíz Zrt.-nek és az új képviselő-testület egyik tagjának, Izer Tamásnak a bevonásával közösen egyeztettek a Gallus Kft.-vel, amely írásban nyilvánította ki vételi szándékát az érintett területre. Egyelőre azonban jogszabályi kötöttségek miatt bérbeadásról lehet szó, az előterjesztés szerint az önkormányzat a piaci viszonyok és az egyéb művelési ágú ingatlanokra vonatkozó díjak alapján az összesen több mint 36 ezer négyzetméternyi terület induló éves bérleti díját 1,2 millió forintban határozná meg.
Az önkormányzat ülésén Baracskai József elköszönt azoktól a képviselőktől (Balogh Gábor, Gelencsér István, Veress János, Baranyai Zsolt), akik az új képviselő-testületben már nem folytatják a munkát, és köszöntötte az új testület tagjává váló Kulifainé Kovács Tímeát, Kotsy Tamást, dr. Tihanyi Tamást és Izer Tamást. Az alakuló ülést október 4-én 16 órakor tartják a zalaszentgróti házasságkötő teremben.