2024.09.10. 19:00
Varga Endre kapta idén a Pelso-díjat
Varga Endre, a hévízi Illyés-iskola művészeti tagozatának vezetője, a Musica Antiqua Együttes éltetője, ismert zenész, fuvola- és szaxofonművész kapta idén a Pelso Társaság díját, amellyel évről évre a nyugat-balatoni térség meghatározó, közösségformáló személyiségeit ismerik el.
Varga Endre Szabó Siklódi Liával közösen örömzenével örvendeztette meg a díjátadó résztvevőit
Forrás: Pelso Társaság
Varga Endre Szabadkán született, ott járt zenei középiskolába is, majd Újvidéken, a zeneakadémián zenész-fuvolaművész képesítést szerzett, magiszteri vizsgát tett, később a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán posztgraduális stúdiumokat végzett. 2001-ben a Pro Cultura Hévíz, 2019-ben pedig a Hévíz Város Kultúrájáért díjat érdemelte ki.
— A tanulmányaim után Tapolca, Keszthely és Hévíz voltak az életem állomáshelyei – mesélte négy éve a Hét Nap című vajdasági hetilapnak. – Már jó ideje Hévízen vertem gyökeret, ahol 2002 óta az Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskola tanára, illetve a művészeti intézményegység vezetője vagyok. Emellett 1997-től, vagyis több mint két évtizede a nagy múltú, alaprepertoárként reneszánsz és barokk zenét játszó Musica Antiqua Együttes művészeti vezetését és karnagyi szerepét is én látom el.
Varga Endre nevéhez számos formáció fűződik, a Late Night Jazz Banddel az Éjjel a Balatonon című lemez közreműködője volt, s van egy másik önálló CD-je is: a Keszthelyi Jazz Fröccs. Egy relax zenei hanghordozója is napvilágot látott, Hévíz, az élet forrása címmel.
A kiváló muzsikus alapító tagja volt a Happy Dixieland Bandnek, az utóbbi esztendőkben pedig a Bódis Bettinával közös BB Jazzy Pop Duo tagjaként, illetve a Balkan Moodsszal arat sikereket. A nevéhez fűződik Hévíz 2020-as karanténdala is, amit ő szíve szerint Maradj otthon!-szerzeményként aposztrofál.
Az elismerést a társaság elnöke, Horváth Imre adta át a közkedvelt és elismert muzsikusnak, tanárnak, a vendégek pedig hosszú tapssal fejezték ki: ezúttal is messzemenőkig egyetértenek a Pelso elnökségének döntésével.