2024.09.11. 17:02
Tanévnyitó az egyetemen, missziós orvos a Mindszentyben, autók a kastélyparkban
Autó- és motorcsodák várták az érdeklődőket hétvégén a keszthelyi Festetics-kastély parkjában
Fotó: Péter B. Árpád
Pannon Egyetem: megnyitották a tanévet a Zalaegerszegi Egyetemi Központban
A 2024/2025-ös tanév megnyitó ünnepélyét kedden délután tartották a Pannon Egyetem (PE) Zalaegerszegi Egyetemi Központjában (ZEK). Az elsőéveseket a Pannon Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, dr. Tóth József Péter és a ZEK megbízott főigazgatója, Decsi Péter köszöntötte. Ezután Bódis Bettina énekes adta elő a Margaret Island együttes egyik dalát, majd díjak és elismerések, dicséretek és ösztöndíjak átadására került sor. Főigazgatói dicséretben részesült Hornung Tamás oktató, aki aktív évei alatt mindvégig a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszegen, illetve jogelődjeinél oktatott. Szintén ezt az elismerést vehette át dr. Németh Árpád, aki nemcsak a zalaegerszegi műszaki felsőoktatás alapítója, a helyi mechatronikai képzés fő szervezője, hanem a duális mechatronikai képzés elindítója is. Az oktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományozott Havranek Evelin gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakos hallgatónak és Horváth Fanni gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakos hallgatónak. A Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Kuratóriuma „Közalapítványi Hallgatói Ösztöndíjat” adományozott Havranek Evelinnek, Jóna Rozina gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakos hallgatónak, Ágh László tesztmérnök alapképzési szakos hallgatónak, Biró Dominik gépészmérnök alapképzési szakos hallgatónak.
Afréka, akit az afrikai emberek hite tölt fel
Uganda volt az első missziós útja orvosként, eddig összesen 17 afrikai küldetésen vett részt, két hét múlva Nigériába utazik vissza sokadszorra. Afréka – polgári nevén dr. Fodor Réka belgyógyász, háziorvos – második otthonaként tekint a földrészre, s máig meghatja az ottani emberek életigenlése és mérhetetlen nagy hite. Ezt az életérzést szerette volna átadni motivációs előadásában a Mindszenty-gimnáziumban. A több mint háromszáz gimnazista előtt a misszióig vezető útról, az álmok és célok eléréséhez szükséges kitartásról, hitről mesélt Afréka. A zalaegerszegi katolikus intézmény előtt nem ismeretlen a földrész, ugyanis minden évben februárban „Afrika hetet” tartanak. Ilyenkor nemcsak a második legnagyobb kontinens történelmével, földrajzával, kultúrájával ismerkednek, hanem az afrikai rászoruló fiataloknak gyűjtést is szerveznek a diákok. A Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének akkreditált oktatója és csapata heroikus küzdelméről, emberszeretetéről, s a férjével, Greguss Sándor íróval létrehozott alapítványról nemcsak a gimnazisták hallhattak. Kedden este a Mindszenty-iskolában a Rád találtam dicsőítő csoport közreműködésével beszélt élményeiről, hivatásáról Afréka a felnőtt hallgatók előtt a Városmissziós hét keretében.
Elhunyt Járási Ildikó tűzzománc iparművész
Nagykanizsán született, majd 1975-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem földrajz-rajz tanári szakán, azóta foglalkozott tűzzománccal. 1970 óta rendszeresen részt vett önálló és csoportos kiállításokon. 1983 óta tagja volt a Magyar Alkotóművészek Egyesületének, a Magyar Országos Ötvösművészek Egyesületének, a Nagykanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének és a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Egyesületnek. 2005 óta tagja a Coburgi E.V. Művészeti Egyesületnek. Számos önálló kiállítással szerepelt: Budapest, Győr, Sopron, Kecskemét, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Debrecen, Miskolc, Pécs, Tokaj, Kőszeg, külföldön Pozsony, Eszék, Szabadka, Németország és Ausztria több városában. Több munkája van köz- és magántulajdonban. A kiemelkedő munkásságáért 2022-ben Ferenczy Noémi-díjat kapott.
Szépség és áldozat: autó- és motorcsodák a kastélyparkban
Autó- és motorcsodák várták az érdeklődőket az elmúlt hétvégén a keszthelyi Festetics-kastély parkjában, ahol a látogatók főként 1960 előtt gyártott különleges modelleket vehettek szemügyre. A III. Festetics Concours d’Elegance-on a tulajdonosok büszkén mutatták és magyarázták, mi az adott modell különlegessége, a látogatók pedig egyik ámulatból a másikba estek, hisz a múlt jövőbe mutató autó- és motorereklyéi sorjáztak a történelmi környezetben. Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő arról beszélt, „ezek a gyönyörű járművek ebben az idilli környezetben olyan értéket adnak az egész térségnek, amiért érdemes e hétvégén is eljönni”. A járművekben nemcsak a szépségüket kell értékelni, hanem azt az áldozatot is, amellyel a tulajdonosok felújították, karbantartják azokat, fűzte hozzá.