2024.09.12. 19:00
Szakmával érkezhetnek az egyetemre
A Cserháti-technikum oktatás ágazatában az óvodai nevelő képzéshez kapcsolódóan csütörtökön műhelymunkát szervezett hat szakképzési centrum és a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának részvételével. A workshop célja egy közös képzési program kialakítása.
A résztvevők és a vendéglátók, balról: Péterváriné Kiss Sarolta, Anda Zoltán, dr. Simon István Ágoston és dr. Hartl Éva, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar egyetemi docense, az óvodapedagógus szak szakfelelőse
Fotó: Szakony Attila
A Cserháti-technikum óvodai nevelő képzésben tanuló diákjai különleges érzékenyítő előadással adták meg az alaphangot. Majd a vendéglátó intézmény igazgatója, Péterváriné Kiss Sarolta köszöntötte a győri, soproni, veszprémi, tatabányai, szerencsi, valamint zalaegerszegi kollégáit. Beszédében elmondta: az óvodai nevelő okleveles technikus képzés szakmai programjának kidolgozására gyűltek össze. Tavaly tavasz óta a kanizsai sorrendben a harmadik állomás, vagyis folyamatos a munka.
– Az ebben a képzésben résztvevő diákok olyan tudásanyaghoz jutnak a technikumokban, hogy amennyiben a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kart választják továbbtanulásuk helyszínéül, akár egy teljes évvel rövidülhetnek felsőoktatási tanulmányaik – mondta. – Idén indult el ez a képzés az oktatási szakasszisztensekkel együtt, a jövő tanévben még biztosan maradnak is így. Majd a 11. évfolyamtól válnak ketté, a tanulók döntenek, melyik úton indulnak el Ez a workshop abban segít, hogy a most a rendszerben lévő diákjaink olyan tananyagokhoz jussanak, melyek segítenek számukra később, az egyetemi tanulmányaik során.
Anda Zoltán, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója megnyitó beszédében ugyancsak üdvözölte az egyeztetés létrejöttét. Kiemelte: a Cserháti-technikummal egyetértésben jól döntöttek, amikor a Soproni Egyetemet választották partnernek, hiszen az óvodapedagógus képzésük az egyik legjobb az országban. Az egyeztetések fontosak, ugyanis a tanulók javát szolgálják, hogy már egy szakmával a kezében minél több diák induljon el az egyetemi oktatás irányába.
– Azt szeretnénk, hogy az egyetemmel szerződést kötött szakképzési centrumok egységes tanterv alapján dolgozzanak – fogalmazott dr. Simon István Ágoston, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatási dékánhelyettese. – Az idén óvodapedagógus képzésben levelezőn 150 fő, míg nappalin 60 fő tanulhat, sokan közülük például Nagykanizsáról érkeznek.