2024.09.17. 15:00
Reggelivel várták a kerékpárosokat Lentiben
Lentiben is csatlakoztak kedden a Magyar Kerékpárosklub Bringázz a munkába! elnevezésű kampányához. A városi művelődési központ könnyű frissítő reggelivel várták a kerékpárral, vagy más alternatív közlekedési eszközzel arra járókat reggel fél 7-től fél 10-ig.
Többen megálltak a művelődési központ előtt kedden egy könnyű reggelire. Képen balról Drávecz Gyula alpolgármester, Horváth László polgármster és néhányan a családsegítő központ munkatársai közül
Fotó: Korosa Titanilla
Horváth László, a város polgármestere az eseményen elmondta, hogy a szemléletformáló rendezvénnyel a kerékpározást igyekeznek népszerűsíteni, amely nem csak környezetkímélő, hanem közösségépítő, és az egészségünknek is jót tesz.
- Mint kerékpárosbarát település népszerűsítünk minden olyan előnyös közlekedési módot, mely környezetbarát és az egészségünket szolgálja - fogalmazott. - A rendezvény időtartamával igazodunk az iskolába, munkába igyekvőkhöz. Már az első másfél órában közel 100-an kapcsolódtak be a programba a hűvös időjárás ellenére. Nemrégiben. tavasszal tartottunk hasonló rendezvényt, mely akkor is népszerű volt és sikerült felhívni a figyelmet a kerékpáros közlekedés lehetőségeire, fontosságára.
Hozzátette, hogy nem csak a városban élők járnak kerékpárral, hanem a városrészekből is érkeznek kétkeréken.
- Igyekszünk településünkön a kerékpározás feltételeit folyamatosan javítani - tette hozzá. - Kerékpárutakat építettünk, újítottunk fel az elmúlt időszakban, így a Lenti és Lentikápolna közti, vagy a Rédics felé vezető szakaszt, illetve belterületen a Mumortól a Petőfi úton át Máhomfa felé vezető rész is elkészült, de már a városközpontban, a Templom téren is közlekedhetnek a bringások, mert ez az útvonal is része a kerékpáros hálózatnak. Lenti környékén 20 kilométer hosszú bicikliutat, illetve kerékpározható utat alakítottak ki, az alacsony forgalmú útszakaszokon is jól lehet közlekedni.