Róma után érkezett a cseh fővárosba a hungarikum tárlat, s ott is sikert aratott

2024.09.10. 12:51

Prágát is meghódította lángos, a puli és a porcelánok

A cseh fővárosba látogatott a Hévízhez kötődő Hungarikumok a Föld körül című utazókiállítás, amelynek vernisszázsát a múlt héten rendezték.

Péter B. Árpád

Hévíz hangsúlyosan van jelen a lenyűgöző tárlaton

Forrás: Hungarikum Programiroda

Ide Rómából érkezett „a magyar kultúra legjava”, hogy bemutassa többek között a hagyományos ételeket, több kiemelkedő műtárgyat és a kulturális örökséget. A Hungarikum Programiroda újabb projektjét is Miklós Beatrix elnök szervezte és koordinálta.

A kiállítást Baranyi András, Magyarország prágai nagykövete, V. Német Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, valamint Papp Gábor, Hévíz polgármestere nyitotta meg, s Hajnal Kassai, a vendéglátó Liszt Intézet igazgatója is köszöntötte a népes vendégsereget, végül Kiss László esperes-plébános áldotta meg a tárlatot és a jelenlévőket. 

A kiállításon látható sokak kedvence, a puli is
Forrás: Hungarikum Programiroda

A kiállításhoz kapcsolódóan a Magyar Ízek Utcája is megnyílik a Moldva partján szeptember 13-15. között, amelyen Hévíz is képviselteti magát.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere lapunknak elmondta: az exkluzív magángyűjtemény ezer szállal kapcsolódik Hévízhez, hisz a tradicionális fürdőkúra s maga a gyógytó is a hungarikumok sorába tartozik. A tárlat rendkívül gazdag, hiszen része például egy 1800-as évekből származó herendi porcelán tányér, a Vizsolyi Biblia replikája, s több mint 20 különleges Zsolnay porcelán és egyedi kristály is.

– Tavaly óta, a Hungarikum Programiroda és az Agrárminisztérium együttműködésének köszönhetően, a lángos is az elismert nemzeti kincseink sorába lépett, így újabb gasztroelemmel bővült a bemutatható értékek sora – fűzte hozzá Papp Gábor, emlékeztetve: az előző mintegy két hónapban hatalmas sikert aratott a kiállítás az olasz fővárosban.

A prágai megnyitón részt vett V. Német Zsolt miniszterelnöki biztos és Papp Gábor polgármester is (középen)
Forrás: Hungarikum Programiroda

A polgármester leszögezte, Prágában nagyon sok turista fordul meg a világ minden tájáról, így ez kiváló lehetőség Magyarország értékei, köztük a hévízi gyógytó bemutatására.

– Az sem elhanyagolható szempont, hogy az utóbbi időben Csehország felértékelődött a magyar turizmus szempontjából, hiszen folyamatosan nő az onnan érkező vendégek száma, s igaz ez természetesen Hévízre is. Sőt, az év bizonyos időszakaiban a legtöbb külföldi látogató Csehországból jön hozzánk – elemezte a városvezető.

A magángyűjtemény nemsokára utazik tovább: novemberben már Krakkóban lesz látható, jövőre pedig visszatér Rómába, egészen pontosan a Vatikánba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában