Kihez, mihez fűződik a babona?

2024.09.13. 14:30

Péntek 13: 1307-ben a templomosok fekete napjaként írta be magát a történelembe

A keresztes háborúk korában a virágzó rendek között a templomos lovagrend volt a leggazdagabb, amelynek bankári szerepe is elvitathatatlan. Nevükhöz fűződik a baljós péntek 13-a, miután felhalmozott kincseikre szemet vetett az eladósodott IV. (Szép) Fülöp francia király. A történetet Dan Jones A templomosok – Isten szent harcosainak felemelkedése és bukása művéből is megismerhetjük.

Antal Lívia

Baljós péntek 13.

Fotó: Shutterstock

A templomosok 200 éves históriája Szép Fülöppel ért véget. A kötetben a Szentföld védelmezőiről az is kiderül, hogyan építették fel globális pénzügyi hálózatukat, és hogyan váltak pápák, királyok, császárok, fejedelmek legnagyobb pénzügyi hitelezőivé. Ahogy a ma emberét, úgy a régi idők emberét is nyomta a visszafizetendő kölcsönök súlya. Persze akkor nem nézte senki jó szemmel mások látványos meggazdagodását. Ebből lett elege a francia királynak. 1307. október 13-án a Templomos Lovagrend tagjait letartóztatta, perbe fogta, javaikat elkoboztatta, majd kivégeztette őket. Ez az a történelmi esemény, melyről én is azt gondolom, hogy ennek következtében maradt fent péntek 13-a baljós napként.

A templomosok kivégzése 1307. október 13-án, pénteken 
Forrás: egypercestortenelem.blog.hu

A péntek 13 és a 13 nemzedékre szóló átok

A 13-as szám a templomosok kapcsán, de nem rájuk nézve, még egyszer feltűnik. Nos nem azért, mert Jacques de Molay nagymestert 1314. március 18-án végezték ki, hanem mert máglyahalála előtt 13 nemzedékre szóló átkot szórt, személyesen Fülöpre és Kelemen pápára. Szörnyű átka hamar beteljesedett: a pápa és a király még abban az évben elhalálozott, így nem sokáig élvezhették a templomosoktól elszedett vagyont. Más kérdés, hogy ők hogyan tettek szert hatalmas vagyonukra.

Említsünk meg a jelenből egy szerencsétlenséget is, amelyből film is készült. 1972. október 13-án pénteken zuhant le az Andokban az uruguayi rögbisek gépe. A túlélők halott társaik húsával húztak ki több mint két hónapot, míg rájuk nem talált a mentőcsapat. 

Ha nem vigyázol, csak 7 év balszerencse

Evezzünk békésebb vizekre és mosolyogjunk el azon, hogy mit ne tegyünk péntek 13-án. Bár fogalmam sincs, hogy ki találta ki a következőket. A babonák természetéből adódóan a tükör mindig jelen van, mint ebben az esetben is. Szóval ne törd el, mert 7 év balszerencse vár rád! Ne edd túl nagy falatokban az ételt, mert a torkodra megy! Kerüld el az italautomatákat, mert évente ketten abba halnak bele, hogy rájuk dőlnek! Ne nyisd ki az esernyőd, amíg zárt térben vagy! Ez az intelem ezen a hétvégén nagyon is aktuális, úgyhogy vigyázat!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában