773 évvel ezelőtt említi először írásos forrás

2024.09.07. 15:32

Pacsa: Tizenöt éve lett város

A 2009-ben várossá nyilvánított, Zala szívében, a vármegye földrajzi közepén fekvő, közel 1800 lakosú településen pénteken tartották meg a Pacsa város napja ünnepséget a művelődési ház konferenciatermében, magas rangú vármegyei tisztségviselők, a környező települések polgármesterei, a város díszpolgárai részvételével.

Arany Horváth Zsuzsa

A hagyományoknak megfelelően Pacsa polgármesterének köszöntő beszéde foglalta össze az írásos forrásokban először 773 évvel ezelőtt említett település törekvéseit, közösségi életét és terveit. 

Pacsa kitüntetettjei: Szalainé Gájer Bernadett, az Arany diplomát átvevő Budai Sándorné, dr. Benedek Karolina jegyző, Nagy Bálint országgyűlési képviselő, mögöttük Kelemen Tamás polgármester és Varga István, a Zalaegerszegi Tankerület szakmai vezetője
Fotó: A szerző

Pacsa múltja

Az idén tavasszal zajlott helyhatósági választásokon harmadszor újraválasztott Kelemen Tamás visszautalt a múltra, melyben IV. Béla király idején bukkant fel először Pacsa neve, majd 96 éve lett nagyközség, 15 éve pedig városi rangot kapott. Ezalatt 30 nemzedék élt, dolgozott, tette jobbá saját és mások életét. Ahol most állunk, elődeink küzdelmekkel, örömökkel teli élete zajlott, s adott útravalót a maiak számára, mondta a városvezető. Mi pacsaiak semmit nem kaptunk ajándékba, mindenért megdolgoztunk, a fejlődéshez mindenki hozzájárult. A közigazgatási és területfejlesztési minisztérium tárcavezetőjének, Navracsics Tibornak a szavait is idézte a szónok: "azokat választották meg, akik sikeres helyi politikát vittek, szorgalmukkal bizalmat építettek a településeiken". Kelemen Tamás ígérte, a közösen megtervezett feladatokat összefogással ezután is megvalósítják. Megköszönte a leköszönő és az új testületnek, a támogatóknak, az önkénteseknek a város fejlődéséért végzett munkáját. Kitért a klímaváltozás és az országos szakemberhiány miatti kihívásokra, előbbi esetében a kivételes természeti környezet óvását szavatoló környezettudatosságra hívta fel a figyelmet. Pacsa intézményeiben kiváló szakemberek dolgoznak, a város a munkájuk megbecsülésével vonzóvá tehető. A várost a benne élők teszik naggyá, erre érdemes büszkének lenni, zárta szavait.

Nagy Bálint államtitkár, a térség országgyűlési képviselője Zala legfiatalabb városának ünnepén a közelmúlt közlekedési fejlesztéseit idézte a hallgatóság emlékezetébe, például  a hegyi út és a József Attila utca felújítását. 

Elismeréseket osztottak ki

A Város napját átadták az önkormányzat döntése alapján adományozható Polgármesteri Elismerő Oklevelet, melyt Szalainé Gájer Bernadett vehetett át, aki a sport, a mozgás, a tánc népszerűsítésével, versenyeken való részvétellel, minden korosztályt bevonó csoportjainak vezetésével hosszú ideje szolgálja a pacsai közösségépítést. A díjazott köszönő szavaiban odaadó folytatást ígért.

Szalainé Gájer Bernadett veszi át a polgármesteri elismerő oklevelet Kelemen Tamástól és Nagy Bálinttól
Fotó: A szerző

Az ünneplő közönség előtt vette át az 50 éve szerzett oklevelet megerősítő Arany diplomáját Budai Sándorné, Ibolya. A tanárnő és könyvtáros 1970 óta dolgozik  a pacsai közoktatásban és közművelődésben, 2009-ben vonult nyugdíjba. A tanárnő a pedagógus hivatás sosem múló felelősségéről szólt. A tervek szerint az ünnepségen Rubin diplomát vehetett volna át a tanítói oklevelét 70 éve szerző, a pacsai iskolában 1954-1995 közt tanító Horváth Nándorné Rózsika, de ő sajnos néhány napja elhunyt.

Budai Sándorné Ibolya az ünnepen kapta meg az Arany diplomát
Fotó: A szerző

Pacsán szombaton színes programok szórakoztatják a városiakat és vendégeiket, a jótékony rendezvények bevételét Szent Márk szoborra fordítják, melyet a hegyen szeretnének felállítani. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában