A temetőben rendbe tették a belső sétányokat

2024.09.26. 16:30

Modern épületben új eszközök segítik a gyógyulást Tótszentmártonban

Két jelképes avatót tartottak Tótszentmártonban csütörtökön, melyek apropója volt, hogy megújult az egészségház és kiépült a térköves temetői sétány.

Modern épületben új eszközök segítik a gyógyulást Tótszentmártonban

Teljeskörűen felújították az egészségházat Tótszentmártonban, az eredményt megtekintette Cseresnyés Péter (b), mellette Mihovics József polgármester, jobbra dr. Horváth Tibor háziorvos, aki az új eszközöket mutatta meg Fotó: Szakony Attila

Mihovics József, a község leköszönő polgármestere tájékoztatott a legutóbbi fejlesztésekről. Elmondta, hogy a Területi Operatív Program egy pályázatán mintegy 52 millió forintot nyertek el munkálatokra. A cél az volt, hogy javuljanak a helyi ellátás infrastrukturális körülményei és az ellátásra érkezők komfortérzete.

- Szinte teljes körűen megújult az épület, a tető, a nyílászárókat kicserélték kívül és belül, az energiahatékonyság növelése érdekében külső hőszigetelés került az épületre, hőszivattyús és komplett napelemrendszert is kialakítottak a szakemberek - mondta. - Emellett egészségügyi eszközöket is sikerült beszerezni.

Az október elején záruló önkormányzati ciklusban közel 200 millió forint pályázati támogatás érkezett Tótszentmártonba - emelte ki Mihovics József. 

Dr. Horváth Tibor háziorvostól megtudtuk, hogy beszerzeztek 24 órás vérnyomásmérőt, ÉKG monitorozó gépet, boka-kár index mérő, mellyel az érelmeszesedést és az artériás rendszer állapotát vizsgálják, valamint kaptak vérnyomásmérőt és pulzoximétert, mely a vér oxigén telitettségét méri a bőrön keresztül.

A térköves temetői sétány kialakítása pedig a Magyar falu programnak köszönhetően valósult meg két ütemben, összesen közel 12 millió forintból. 

Megtekintette a két beruházást Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is, s a helyszínen elmondta, hogy Tótszentmárton ékes példája annak, hogy hogyan tudják hatékonyan és jól felhasználni a kormányzati által biztosított forrásokat a kisebb települések is. A faluprogram újabb lehetőséget adott arra, hogy a temetőt szépítsék, a TOP támogatás által pedig az egészségház modern intézménnyé vált. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában