2024.09.20. 19:00
Megújult eszközparkkal tartottak diáklabori foglalkozásokat
A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium a Selye János diáklabor-pályázat keretében számos új eszközt szerzett be, amellyel egyúttal látogathatóvá tette szakköreit a zalaegerszegi és a vidéki általános iskolák diákjai, pedagógusai számára.
Formálódik az afrikai kontinens az interaktív terepasztalon (jobból) Stárics Roland igazgatóhelyettes és Novák Róbert földrajz-történelem szakos tanár segítségével
Fotó: Antal Lívia
A lehetőséget a diáklabor pénteki bemutatkozó nyílt napján Schneider János igazgató jelentette be, hozzátéve azt, hogy többek között matematika, természettudományok, informatika, digitális kultúra és a robotika területén működő szakköreikre várják a diákok jelentkezését. A nyílt napon a türjei és a salomvári iskola hetedikes és nyolcadikos diákjait fogadták kísérő tanáraikkal együtt, akiket Stárics Roland igazgatóhelyettes, laborvezető is köszöntött.
A gyerekek a gimnázium pedagógusai segítségével ismerhették meg, illetve végezhettek kísérleteket a fizika, informatika, robotika és biológia szakkörökhöz beszerzett új eszközökkel, a fénymikroszkópoktól kezdve a földrajzoktatást segítő interaktív homokozó terepasztalig. A berendezéssel a térképeken használt színeknek megfelelően modellezhették a kontinenseket. A megnyitón elhangzott, hogy nemrég köszöntötték a 200. vendégdiákot. A cél az, hogy a pályaorientációs céllal is szervezett foglalkozásaikon minél több általános iskolást fogadjanak a tanév végéig.