2024.09.12. 11:00
Két települést és egy sertéstelepet védtek a lángoktól a zalalövői önkéntesek a vasi erdőtűzben
Az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai erdőtüzével kellett a napokban megküzdenie az országnak. A Vas vármegyei Kenyeri és Csönge térségében a hivatásos tűzoltók mellett önkénteseket is bevetettek. Köztük voltak a zalalövőiek is.
A hivatásos tűzoltók mellett önkénteseket is bevetettek
Forrás: vaol.hu
A Zalalövői Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, Novák Ambrus lapunknak elmondta: személye, illetve Kiss Attila parancsnok vezetésével három napon keresztül öt fővel segítették a helyszínen a kirendelt hivatásos egységek munkáját. Először péntek kora estétől szombat délelőttig voltak bevetésen, majd egy rövid pihenő után szombat délután tértek vissza, s akkor vasárnap délelőttig voltak jelen.
- Mi a körmendi hivatásos tűzoltósággal állunk kapcsolatban, az irányításunk is hozzájuk tartozik. Így ők jelezték, hogy szükség volna ránk – foglalta össze az elnök. – Amint megkaptuk a riasztást, azonnal össze is szedtük a csapatunkat, és indultunk a helyszínre. A feladatunk Kenyeri és Csönge, illetve egy olyan sertéstelep védelme volt, amely az égő erdőhöz viszonylag közel volt.
Novák Ambrus kérdésünkre elmondta: ez konkrétan azt jelentette, hogy egy másfél kilométer széles erdősávot kellett felügyelniük, ahol a hivatásos egységek már eloltották a tüzet, de fennállt annak a veszélye, hogy a hőség miatt a tűzfészkek újra belobbannak. Ez három alkalommal meg is történt, így a körmendi önkéntesek a velük együtt dolgozó pápai és szombathelyi hivatásos egységek tagjaival közösen indultak azok újbóli eloltására.
- Bár gépjárműfecskendővel voltunk a helyszínen, a fűzfészkeket a terepviszonyok miatt csak gyalogosan lehetett megközelíteni – folytatta az egyesületi elnök. – Puttonyfecskendővel a hátunkon mentünk be az erdőbe, hogy a fellobbanó lángokat elfojtsuk. A tűz azért tudott újra fellobbanni, mert bár a fák törzsén kívülről úgy látszott, hogy már nem égnek, azonban az elszenesedett kéreg alatt sok helyütt tovább izzottak. Amikor fűrésszel keresztben elvágtuk őket, több alkalommal is izzó gömböket találtunk.
Novák Ambrus szerint döbbenetes volt látni, hogy milyen veszélyhelyzet alakult ki. Az erdőtűz egyes pontokon a lakott területektől mindössze 500 méterre tombolt. A helyi lakosokon érződött a rémület, ugyanakkor hálával és köszönettel fordultak a segítségükre sietők felé. Rengeteg vad pusztult el, nem is közvetlenül a tűzben, hanem azért, mert füstmérgezést kaptak. A sertéstelepet azonban ennek a veszélyétől is sikerült megvédeniük, ott nem hullottak el állatok.
- Óriási összefogás alakult ki a tűz megfékezése érdekében, legalább száz gépjárműfecskendő volt a helyszínen, s azok jelentős részével önkéntes egységek érkeztek az ország legkülönbözőbb pontjairól – tette még hozzá az elnök. – Akivel csak szót tudtam váltani, mindenki azt mondta, ez a tűz országos üggyé vált. Mi sem azért mentünk, mert hívtak bennünket, egyszerűen azt éreztük, hogy nekünk is ott kell lennünk. Ha önzetlenül próbálunk segíteni másokon, akkor várhatjuk el, hogy szükség esetén bennünket is megsegítenek a bajban.