2024.09.17. 17:30
Jogosítvány a diákoknak: mi lesz ingyen?
Több százezer forintba kerül ma egy B kategóriás jogosítvány megszerzése. A kormány e költségek csökkentésére tavasszal jelentette be, hogy a középiskolások számára ingyenessé teszi a jogosítvány megszerzését Magyarországon. Az erre vonatkozó rendelet szeptember 1-jén lépett hatályba. Egyelőre az elméleti képzés lesz ingyenes, a gyakorlati oktatás ingyenességét csak teszt jelleggel vezették be szűk kört érintően.
Szeptembertől a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi oktatás, azaz az állam a középiskolákban és a szakképző intézményekben tanulók részére ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását. Mit jelent ez pontosan?
Anda Zoltán, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: a jogosítványszerzésnek a vezetésen kívüli képzései tartoznak ebbe a körbe. Vagyis a KRESZ és az elsősegély-vizsgára való felkészítés és az ezekhez tartozó vizsgák. A képzést támogató funkció szeptember 13-án megjelent a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerben (KRÉTA).
– Csak azok jogosultak részt venni a képzésben, akik a 16. életévüket már betöltötték és tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, gimnázium 12. évfolyamán, szakgimnázium 13. évfolyamán, technikum 13. évfolyamán vagy szakképző iskola 11. évfolyamán, nappali tagozaton tanulnak. A rendszer működtetéséhez minden iskolában van egy adminisztrátor, aki ezeket a folyamatokat szervezi – mondta Anda Zoltán.
Ismertette, hogy az adminisztrátorok számára már elérhetők az adminisztrációs funkciók, a diákok részére szeptember második felében nyílik meg a jelentkezési felület a KRÉTA DKT rendszerből. A tanuló az „eJogsi” menüpont alatt elindíthatja a jelentkezést a képzésre. Kiskorú tanuló esetén gondviselői hozzájárulás szükséges a jelentkezés véglegesítéséhez.
– A diák eléri a tananyagokat és önállóan otthon elvégezheti a képzést – folytatta Anda Zoltán. – Ha ez megtörtént, akkor ugyanezen a felületen vizsgára jelentkezik, és az adminisztrátoron keresztül az adott intézmény megszervezi neki a KRESZ-vizsgát. Ezután szervezi az iskola az elsősegély-tanfolyamot és vizsgát.
Lehetnek olyan középiskolás diákok, akik egészségi állapotuk, nemzetiségi nyelvi igényeik vagy hallássérülésük miatt nem tudnak részt venni az online képzéseken és vizsgákon. Ők a közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjához az új szabályok szerint támogatást vehetnek igénybe. Ennek mértéke legfeljebb 50 ezer forint lehet.
Az elméleti vizsgákat követően lép be a folyamatba egy autósiskola. Pálné Péter Eszter, a nagykanizsai Start Autósiskola vezetője elmondta: az még mindig nem kiforrott, hogy a nem közlekedési vizsgaközpont által levizsgáztatott tanuló miként kerül a képzőszerv adatbázisába. Viszont bízik benne, hogy ezt a problémakört a közlekedési hatóság időben áthidalja.
– A másik kényes kérdés, hogy ez a tanuló, aki átkerül az autósiskolához, milyen óradíjon vezet majd – tette fel a kérdést Pálné Péter Eszter. – Tudomásunk szerint egyfajta kísérleti jelleggel a Magyar Honvédségben az országban 21 oktatót képeztek ki, akik majd az ingyenes gyakorlati vizsgát koordinálhatják. Azonban ez egyelőre Nagykanizsát és környékét nem érinti. A magyar kormánynak az a fajta elgondolása támogatandó, hogy akinek nincs pénze megszerezni a vezetői engedélyt, az is tanulhasson KRESZ-t ingyenesen.
Fontosnak tartotta azonban kiemelni: az iskolai kereteken belül vizsgázott tanulók ismeretei hiányosak lehetnek, hiszen nem szakember segítségével készülnek fel a tanfolyamra, Sőt, a gépjárművezető-szakoktató által vezetett konzultációt sem hallgatják végig. Ezért a gyakorlati képzés során ezeket kell pótolniuk, ami akár többletórákkal járhat.
Korosa Titanilla, Benedek Bálint