Miénk itt a tér

2024.09.07. 12:30

"Ha ez a város hív, én térdig kopott lábbal is indulok…" – Keresztury Dezső Zalaegerszegen

120 évvel ezelőtt, 1904. szeptember 6-án Zalaegerszegen született Keresztury Dezső akadémikus, Széchenyi-díjas író, költő, irodalomtörténész, politikus, egyetemi tanár, politikus, városunk díszpolgára. Az évek során gyakran látogatott haza szülővárosába, amelyekről tudósított a Zalai Hírlap. Ezekről a látogatásokról válogattunk fotókat a Hírlap archívumából.

Nagy Betti

Keresztury Dezső 1989-es látogatása, Kiss Ferenc fotója

Forrás: ZH-Archívum

Magyar Hajnalka 1987. október 31-én megjelent interjújával idézzük fel az akkor 83 éves Keresztury Dezsőt. „Ahogy a kalapját leveszi, előtűnik hosszú szálú fehér haja, ahogy kabátjából kibújik, életre kelnek jellegzetes gesztusai. Kibontakozik, elénk tűnik a jelenség – Keresztury Dezső. Arcán a nyugalom és a derű, szemében nyitottság, érdeklődés, ráncaiban a kor. Nyolcvanhárom éves. E napokban a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tudományos ülésére érkezett Zalába, hogy mint a társaság elnöke részt vegyen a programon, mint költő és megyénkhez mindig húzó zalai, pedig találkozzék számos tisztelőjével, barátjával. – Öreg vagyok én már, nemigen utazom, csak oda, ahová igazán jó szívvel megyek, Zalaegerszeg pedig ilyen hely. Ha ez a város hív, én térdig kopott lábbal is indulok… – szól a szülőváros iránt érzett vonzalmáról. (…) – A zalaegerszegi színház évadnyitó darabja Goethe Egmontja volt, az ön fordításában… - Igen, meg is néztem az előadást, míg itt vagyok Zalában, nagyon érdekel, mit csinált belőle Ruszt. Az elmúlt évadban láttam Lessing művéből, a Bölcs Náthánból készített nagysikerű rendezését, s őszintén gratuláltam is hozzá. Utána beszélgettünk, nincs-e valami darabötletem, lehet, hogy akkor fogant meg az agyában az Egmont feldolgozásának gondolata. Annak idején, amikor ezt a darabot fordítottam – 1957-ben meg is jelent a fordítás – éppen Goethe év volt, s mivel a Faustot nem akarták színre vinni, az Egmont fordítást kaptam feladatul. (…) Keresztury Dezső az Irodalomtörténeti Társaság tudományos ülése mellette módot talált arra, hogy találkozzék zalaegerszegi tisztelőivel, olvasóival is. A Megyei Könyvtárban megtartott találkozón – ahol a megyeszékhely számos párt-, és állami vezetője, s több zalai író is megjelent – a baráti beszélgetés mellett dedikálta a 83. születésnapja alkalmából kiadott minikönyvet és egyéb, korábbi műveit.”

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában