A térség turisztikai kínálatával ismerkedtek

2024.09.11. 16:00

Erdélyi delegáció látogatott Lentibe

Kovászna megyei delegáció érkezett Lentibe szerdán kétnapos látogatásra egy, a Zala Vármegyei Önkormányzat által koordinált program keretében. A vendégek a város és a térség turisztikai kínálatával, főként a kerékpáros útvonalakkal és egyéb lehetőségekkel ismerkedtek.

Korosa Titanilla

Jobbról Jakab István Barna, mellette Pácsonyi Imre, Drávecz Gyula Lenti alpolgármestere, a kép bal szélén Horváth László polgármester és a delegáció tagjai Lentiben

Fotó: A szerző

A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló együttműködés célja, hogy Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései között ápolják és fejlesszék a magyar-magyar kapcsolatokat, testvértelepülési programokat. Korábban már együttműködtek a gyógyturizmust érintően, valamint részt vettek a zalai és erdélyi delegációk gasztronómiai kiállításokon, szakmai fórumokon.

Az idei program keretében 6 fős kovásznai delegáció érkezett Zala vármegyébe kétnapos kerékpáros bejárásra. A program kezdetén Lentiben, a Polgármesteri Hivatalban a kerékpáros fejlesztési lehetőségekről tárgyaltak a városvezetéssel, Horváth László polgármesterrel, majd ellátogattak Lovásziba és Szécsiszigetre. Csütörtökön pedig Szlovéniába, Csentére és Lendvára kerékpároznak a küldöttség tagjai. 

Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke a szerda délelőtti egyeztetést megelőzően elmondta, hogy Kovászna Zala testvérvármegyéje, a kapcsolat 20 évre nyúlik vissza, azóta rendszeresen valósítanak meg közösen pályázatokat, melyek a két megyét összekötik és a szakmai együttműködésüket mélyítik. Az idei egy kerékpáros, turisztikai projekt, mely kiterjed a kulturális örökség megismerésére is. A nyár folyamán Kovászna megyében már megvalósították a vállalt programokat, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kovászna városa környékén keresték fel azokat a jeles történelmi személyiségekhez kapcsolódó földrajzi helyeket, melyek a magyar történelem fontos részét képezik. Most pedig Lentiben és a környéken keresik fel a turisztikai nevezetességeket kerékpáron.

Pácsonyi Imre hozzátette, hogy a mostani TOP-Plusz fejlesztési kiírás keretében közel 5 milliárd forintot fordít a Zala Vármegyei Önkormányzat kerékpárutak kialakítására, építésére, megújítására, valamint a kerékpárosokat vonzó turisztikai desztinációk fejlesztésére, szolgáltatók bevonására. E célból több határon átnyúló együttműködésben is részt vesznek szlovén és horvát partnerekkel.

Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke is méltatta a Zala vármegyével való együttműködést, melynek célja, hogy megismerjék egymás értékeit, történelmét, s minél szélesebb körben együttműködjenek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában