Tárlat

2024.08.31. 17:00

Kiállítás született a pusztatemplom leleteiből

Rendhagyó tárlatvezetések mutatják be vasárnaptól Nagytilaj örökségét.

Szalay Balázs

Fotó: Nagytilaj Község Önkormányzata

A község határában fekvő pusztatemplom közelében talált értékes leleteket mutatja be az a kiállítás, amit vasárnap nyitnak meg Nagytilajon. A tárlat az előzetes régészeti kutatások során előkerült tárgyakat, továbbá a különböző korok mindennapi életének régészeti nyomait prezentálja. A pusztatemplom őskori, római kori, Árpád- és középkori, valamint újkori leletei kivétel nélkül a településhez köthetők.
Az „Évszázadokon át – Nagytilaj öröksége” című anyagot szeptember 9-ig lehet látogatni, amelyhez előzetes bejelentkezésre van szükség. Annak, aki szeretné megtekinteni az időszaki kiállítást, csupán fel kell hívnia Torma Péter régésztechnikust a +3630/777-66-91-es telefonszámon. A szombathelyi Savaria Múzeum munkatársa az időpont megfelelő egyeztetését követően készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére.
A Béke utca 32. szám alatt berendezett kiállítóhely a szőlőhegyi Kisasszony napi búcsú keretében bejelentkezés nélkül is látogatható lesz. Az ünnepélyes tárlatvezetést szeptember 8-án, délelőtt 10 órakor tartják majd Nagytilajon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában