Összejövetelt hirdetett a leköszönő polgármester

2024.08.04. 18:30

Falunapot tartottak Kerkafalván

Hagyományosan augusztus első hétvégéjén tartották a falunapot Kerkafalván, ahol különféle programok várták már reggeltől az érdeklődőket.

Korosa Titanilla

A kulturális műsor első fellépője a Trilla Kamarakórus volt a falunapon Kerkafalván

Fotó: Korosa Titanilla

Az öt főzőcsapat már reggel tüzet gyújtott a falunapon, hogy ebéd környékére elkészüljenek. Az étkeket alkalmi amatőr zsűri értékelte, az eredményeket az ünnepi köszöntők után hirdették ki. 

A megnyitón Nemes Kálmán polgármester és Vigh László, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a megjelenteket. Az októberben leköszönő polgármester, akit majd Mácsek Attila vált majd a tisztségben, ez alkalommal csak röviden értékelte az önkormányzat elmúlt évi tevékenységét, szólt a rövidtávú tervekről, melyek közt szerepel útfelújítás és a könyvtárépület külső renoválása, mindez függ a pályázati támogatástól. Az elmúlt 3 évtized, illetve a 8 önkormányzati ciklus eredményeinek, történéseinek felidézésére pedig összejövetelt hirdetett a kerkafalviaknak szeptember végére, ahol Nemes Kálmán vendégül látja majd a helyieket.

A falunapi program része Kerkafalván a főzőverseny, a győztes csapat képviseletében Csordás Lajos (k), balról Nemes Kálmán, jobbra Vigh László
Fotó: Korosa Titanilla

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője is ellátogatott a falunapi programra, s gratulált az önkormányzat, a polgármester munkájához. Mint mondta: az, hogy a falvak, a vidék milyen irányba fejlődnek a helyi önkormányzaton, a helyi közösségen is múlik. Ha mindenki jól teszi a dolgát, akkor jól mennek a dolgok. Minden településen mást tartanak fontosnak, ezt az ott élők döntik el, a kormány pedig igyekszik pályázati úton forrásokkal segíteni a terveiket. 

Ezt követően a legízletesebb étkek díjazása következett, az első helyezett Böske csapata lett, akik megismételtél tavalyi jó szereplésüket. Ez alkalommal sertéspörköltet készítettek. 

A délután további részében fellépett a Trilla Kamarakórus, Baksa Eszter, az "Őrség mesemondója" Nagyrákosról, a szentgyörgyvölgyi Vastaps Színjátszókör, a Göcseji Szegek Néptáncegyüttes, majd Kabai Alex énekelt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában