A nyugati medencében nőtt a vendégek száma

2024.08.30. 14:36

Balaton: jól sikerült a nyár

Kifejezetten jó volt a főszezon a nyugati medencében. A Balaton idén is sokakat vonzott, s nemcsak bel-, hanem külföldről is.

Péter B. Árpád

A keszthelyi Városi strand víziparkja a Balaton egyik kiemelkedő attrakciója Fotó: VÜZ

Fotó: Péter B. Árpád

Kimagasló volt az idei nyár a keszthelyi strandokat illetően, ami annak is köszönhető: több mint másfél hónapon át kánikula édesítette a pihenni, fürdőzni vágyók életét, mindössze egyetlen esős nappal, bocsátotta előre Csendes Antal, a VÜZ Nonprofit Kft. fürdőüzemeltetési részlegvezetője. A Balaton pezsgő volt a lassan mögöttünk hagyott nyáron a nyugati medencében is. 

Balaton
Élmény és Balaton. A keszthelyi Városi strand felújított csúszdája is vonzó a látogatók körében    Fotó: VÜZ

Balaton: az iskolaidő végén indult be igazán a szezon 

– Visszatértek a lengyel s a szlovák vendégek, egyre több a külföldi, sok a SZÉP-kártyát felhasználó látogató, amelynek következtében a belföldi turizmus is erősödik. Most a szokottnál egy héttel később kezdődött a nyári szünet, s bár előtte, májusban és júniusban is voltak meleg napok, de az iskolaidő végén indult be igazán a szezon – részletezte Csendes Antal.

Kiváló volt a vízminőség

Tovább növelte Keszthely vonzerejét, hogy egész évben kiváló volt a vízminőség a Balaton nyugati medencéjében. Ezúttal sem algafertőzés, sem -virágzás vagy éppen gombafertőzés nem akadályozta az önfeledt fürdőzést, részletezte Laczkó Mária, a VÜZ ügyvezető igazgatója. 

– A környezetkultúrát illetően pedig minden strandunk lépett egyet előre, s gyakorlatilag problémamentesen üzemeltünk egész nyáron. A fürdőzőhelyek a zárás után szabadstrandként, illetve nyílt zöldterületként működnek, mosdóink pedig éjszakáig nyitva voltak, így azokat korlátlanul használhatták a látogatók – mondta Laczkó Mária. 

Népszerű vízi játszótér

Az igazgató arról is beszélt, rendkívül népszerű volt a vízi játszótér és a megújított csúszda, s a vendéglátóhelyek is jó forgalmat értek el. Ezt az is segítette, hogy van olyan jegytípus, amivel például ebédelni lehet jönni a Városi strandra.

A keszthelyi Városi strandon rendkívül népszerű a Balaton alakú medence Fotó: VÜZ

Keszthely idén már második alkalommal lett a legsportosabb település a Mozdulj, Balaton! versengésben, s az is elnyerte a vendégek tetszését, hogy a Városi strandon nagyon sok animációt, programot kínáltak.

Nőtt a vendégéjszakaszám Hévízen

A szomszédvárban, Hévízen is eredményes nyarat zártak: a tavalyihoz képest növekvő vendégéjszakaszámmal. A tervezést ugyan nehezíti, hogy az utazók ma már jellemzően csupán néhány nappal előre foglalnak, így a szálláshelyeknél a megszokotthoz képest nehezebben „lőhető be” például a nyersanyag-beszerzés és a munkaerő-beosztás, emelte ki Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Hévíz idén minőségi programokkal csábította a vendégeket Fotó: Turisztikai Nonprofit kft.

– Az adatokból az látszik: nyáron néhány százalékos növekedés volt, elsősorban a hotelekben, a magánszálláshelyek esetében pedig minimális mértékű csökkenés figyelhető meg. Az átlagos tartózkodási idő ugyan csökkent, de a belföldi vendégek száma ezzel együtt is gyarapodott – elemezte a tapasztaltakat a turisztikai szakember. 

A németek és az osztrákok továbbra is kedvelik

Hévíz változatlanul népszerű a német és az osztrák turisták körében, amivel kapcsolatban Pálffy Tamás megjegyezte, nagyon sok új piacot is sikerült megszerezniük az elmúlt években. A pandémia végétől számítva emelkedik a cseh, a szlovák, a szlovén és a lengyel vendégek száma, s e mérték egyes esetekben akár ötszörösére is tehető a korábbiaknak.

Mindez persze a háború miatt kiesett, korábban jelentős orosz piacot nem pótolja teljesen, de azért Hévíz turizmusa lassan ismét talpra áll.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában