Újra bizalmat kaptak

2024.06.10. 16:22

"Jól döntött a lakosság" – Horváth László polgármester értékelt Lentiben

Lentiben a város régi-új vezetője, Horváth László polgármester is értékelte az eredményt és köszönetet mondott az őt és a Fidesz-KNDP jelöltjeit támogatóknak, valamint az őket segítő aktivistáknak is.

"Jól döntött a lakosság" – Horváth László polgármester értékelt Lentiben

Horváth László polgármester

– Szavazóink értékelték azt a munkát, amit elvégeztünk, s bizalmat szavaztak, hogy folytathassuk, amit elkezdtünk – mondta. – A kampány sok tanulsággal szolgált, odafigyelünk a lakosságtól érkezett jelzésekre, kritikákra, és hasznosítjuk a továbbiakban. Szoros volt az eredmény, ennyire szorosra lehet, hogy nem is számítottunk, ez is jelzésértékű. Fontos, hogy a képviselő-testületben többséget szereztünk, hiszen úgy tudunk csak dolgozni, ha egységes a testület, és abban bízom, hogy az ellenzék részéről bejutott egy képviselő is hozzá tud járulni ehhez a munkához.

– Úgy gondolom, megvolt a megfelelő kontaktus a választópolgárokkal – folytatta. – Jól döntött a lakosság, bízom abban, hogy a következő időszakra betervezett projekteket, melyekhez a források nevesítve vannak, meg tudjuk valósítani.

Horváth László örömét fejezte ki, hogy a vármegyei önkormányzatban is a Fidesz-KNDP rendelkezik többséggel, hiszen velük dolgoznak együtt a TOP Plusz projektek megvalósításában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában