Fontos értékmentő munkára vállalkoztak

2024.06.16. 18:24

Helyi értéktár mintaprojekt Magyarszerdahelyen

A település régészeti örökségének tárgyi világát, valamint az utóbbi 100-120 év fotóit, dokumentumait és néprajzi emlékeit tárja az érdeklődők elé az a helyi értéktár mintaprojekt, aminek avatóját szombaton tartották Magyarszerdahelyen.

Gyuricza Ferenc

Szresa Ferenc (elől) és Marczin Györgyné megtekintik a kiállítást Fotó: Gyuricza Ferenc

A Leader-program keretében megvalósult projektet Marczin György, a község polgármestere mutatta be. Elmondta: még 2018-ban pályáztak egy helyi értékeket bemutató értéktár megvalósítására, majd az elmúlt évben kaptak értesítést arról, hogy elképzeléseiket siker koronázta.

A nyertes pályázatnak köszönhetően az önkormányzat több mint 2,7 millió forintos támogatáshoz jutott, amit 630 ezer forint önrésszel kellett kiegészíteniük. A mintaprojekt annyiban különbözik a hagyományos értéktáraktól, hogy az abba felvitt régészeti leleteket, használati tárgyakat fotókat és dokumentumokat nemcsak kiállítás keretében mutatják be, de digitalizálták is, így az a település honlapján keresztül is elérhetővé válik. Emellett kiadvány is készült a magyarszerdahelyi értékek bemutatására.

Dr. Száraz Csilla beszél az értékmentő munkáról. Mögötte jobbról Marczin György Fotó: Gyuricza Ferenc

Az értéktár kialakításában a szakmai munkát a nagykanizsai Thury György Múzeum munkatársai végezték. Dr. Száraz Csilla igazgató úgy fogalmazott: a község lakóival közösen egy nagyon jelentős értékmentő munkára vállalkoztak, ami azért megbecsülendő, mert a múltunk emlékei – beleértve a falusi életmódhoz köthető eszközöket, illetve a magánszemélyek dokumentumait is – egyre inkább pusztulóban vannak. Ahhoz, hogy ezen ne vesszenek el, elsődlegesen a gyűjtésre kell fókuszálni, s ez az értékmentés történhet intézményi keretek között, de oly’ módon is, ahogy az Magyarszerdahelyen történt, a lakosság aktív közreműködésével.

A helyi értéktár kiállítás első körben június 23-ig tekinthető meg magyarszerdahelyi IKSZT-ben, de – mint azt Marczin György elmondta: később is megteremtik a lehetőségét a bemutatásának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában