2023.10.03. 19:00
Zalaapáti anyagilag is segíti azokat, akik gyermeket vállalnak
Ezúttal 27 apróságot köszöntöttek a Zalaapáti Ifjú Polgára-program (ZIP) részeként a településen abból az alkalomból, hogy a fiatalok most kerültek bölcsődébe, óvodába, illetve általános iskolába a településen.
Forrás: Zalaapáti Önkormányzat
A ZIP születéskor, az oktatási-nevelési intézményekbe lépéskor, majd ballagáskor biztosít támogatást a helyi családoknak, s később felsőfokú tanulmányaik alatt is segíti a település fiataljait – összességében majdnem kétszázezer forinttal.
Vincze Tibor, Zalaapáti polgármestere azt mondta: mindezt azért, mert egy-egy település jövőjét a fiatalok jelentik. A faluban egyébként az elmúlt esztendők stagnálása után, az utóbbi két évben nőtt a lakosság, ma már 1700 feletti az ott élők száma, amelyhez a települési gondoskodáspolitika is hozzájárul.
A Zalaapáti Ifjú Polgára-program 2008 óta segíti a gyermeket vállaló családokat, a támogatásnak csupán annyi a feltétele, hogy az ifjú és legalább az egyik szülője a településen lakjon, s a fiatalok később a helyi óvodába, majd általános iskolába járjanak.
Az ünnepségen ezúttal kilenc első osztályt kezdő, és 18 bölcsődébe-óvodába járó gyermeket köszöntöttek. Előbbi esetben 40-40, utóbbiban 30-30 ezer forint támogatást kaptak a szülők az önkormányzattól.
Vincze Tibor kiemelte, a település gyakorlata országosan is példaértékű, s ezt a jövőben is folytatni szeretnék: megbecsülve, segítve azokat, akik gyermeket vállalnak.