2023.10.03. 18:15
Boda László emlékére túráztak a nyugdíjasok Zalaegerszegen
A mozgás fiatalon és egészségben tart, ennek szellemében indultak el kedden délelőtt a zalaegerszegi városháza elől a Boda László emléktúra résztvevői.
A túra résztvevői a zalaegerszegi városháza előtt
Fotó: Pezzetta Umberto
A program kapcsolódik az idősek és gyaloglás világnapjához, október 1-jéhez, illetve október 7-éhez. A szervezők egyike, Siklósi Judit, az Egészség Egyesület vezetője arról számolt be, hogy 2006-ban szervezték meg először a világnapi túrát. Ehhez az évek folyamán mind több nyugdíjasklub csatlakozott, és 2016 októbere óta a közös sétán az év februárjában elhunyt Boda Lászlóról is megemlékeznek. Mint mondta, ő volt, aki életre hívta a Senior Akadémiát, része volt abban, hogy a zalai nyugdíjasklubok csatlakoztak az Életet az Éveknek Országos Szövetségéhez.

Fotó: Pezzetta Umberto
Balaicz Zoltán polgármester és dr. Kocsis Gyula, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség zalai szervezetének elnöke köszöntője után a félszáznál több túrázó a zalaegerszegi városházától a Vizslaparkon át elsétált a temetőbe, ahol felkereste Boda László sírját. Ezt követően az Apáczai művelődési központhoz gyalogoltak, ott pedig levezetésképpen Siklósi Judit irányításával tornászhattak, táncolhattak.
A gyaloglás világnapját, október 7-ét 1992 óta tartják meg minden kontinensen, hatvannál több országban. A rendezvény célja a gyaloglás népszerűsítése, mint egészséges életmód és közlekedési forma. Magyarország 1999-ben csatlakozott ehhez az eseményhez.