Fesztivál a dödölle fővárosában

2023.09.08. 15:53

Pénteken délután elkezdődött a Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál

Nagykanizsán az Erzsébet téren és annak környékén pénteken az ünnepélyes megnyitóval kezdődött el a 17. Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál.

Fotó: Szakony Attila

A programkavalkádot 20 órakor TNT zenekar koncertje, s utcabál zárja.
A Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa Turizmusáért Egyesület közös rendezvényét Cser György, vagyis Gyuri bíró nyitotta meg, aki rímekbe szedve népszerűsítette a szombat estig tartó programok sorát.

Majd Balogh László polgármester szólt az egybegyűltekhez, aki szerint Kanizsa közössége büszke lehet arra, hogy van erős hagyománya, identitása és értéke. Nagyon sok "kanizsaikummal" rendelkeznek, az egyik ebből a gasztronómiai sokszínűségből emelkedik ki a pirított hagymás, tejfölös dödölle. A fesztiválok sora rávilágított, hogy Nagykanizsa a dödölle fővárosa lett.

- Legyünk büszkék a fogódzóinkra és vannak olyan általunk is erősített hagyományok, mint a dödöllefesztivál - folytatta. - A történetét már jól ismerjük, a város közössége pedig szereti az itt tapasztalt gasztronómiai sokszínűséget. Szívesen választja ezt a jórészt kanizsai fellépőkkel és programokkal tűzdelt szombat estig tartó rendezvényt.

Szintén a fesztivál látogatását ajánlotta az érdeklődőknek Gábris Jácint, az OKISB elnöke köszöntő beszédében. Szerinte az ilyen alkalmakkor a látogatók egy kicsit kiszakadhatnak a hétköznapok körforgásából és felhőtlen együttlétre csábítanak. A szervezők igyekeztek a lehető legsokszínűbb programot összeállítani, melyben minden korosztály megtalálhatja számítását.

Pénteken a TNT együttes koncertje, valamint Dj. Harnal utcabálja zárja a napot. Szombaton 10 órakor a főzőverseny megnyitóját tartják, amit szintén nagykanizsai tánccsoportok műsora követ. A sztárfellépő 20 órától az 1980-as években alakult Ottawan francia popzenekar lesz, őket 22 órakor a kanizsai Zero zenekar követi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában